Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.1. A töltések kiépítése (A ,,sürgős munkálatok" időszaka 1846—1879)

Mivel a térkép a Tiszaszabályozási Központi Bizottságnál készült — rajzolója a Bizottság 2. mérnöke, hitelesítője pedig műszaki vezetője volt — nyilvánvalóan hivatalos tervvel állunk szemben; és ahogy a korábbi terveket összesítette, ugyanúgy szolgálhatott irányelvül az egyes mérnöki hivatalokban a későbbi részletes tervek kidolgozásánál is. A cs. és kir. Építészeti Igazgatóság ezeket a részletes terveket bizonyára ennek alapján hagyta jóvá. Annak, hogy a Szolnok feletti szakasz kétoldali töltéseivel ellentétben Szolnok és Csongrád között még nem került sor a töltések kitűzésére, csak egyik oka az, hogy az előbbi szakaszon a gátak széles árteret mentesítettek, s ezért építésük fontosabb és sürgősebb is volt, mint a Szolnok alatti öblözetekben. A felső szakaszon ugyanis ekkor már működtek, vagy alakulóban voltak a társulatok, amelyek ezeket a terveket igényelték. Az 1851-ben alakult Jászkiseri Külön Egylet pl. 1852-ben készítette el terveit Fodor János szolnoki (korábban csongrádi) osztálymérnökkel.

70 A Szolnok alatti társulatok ekkor még nem működtek, vagy meg sem alakultak. Az 1852. évi terv az addig ,.mértékadónak" elfogadott 1830. évi árvízszín feletti magaslatokat, beleértve az ártéri szigeteken épült községek területét is, védettnek tekintette s itt töltéseket nem jelölt ki. E töltések kiépítése csak később, 1879 és főleg 1888 után vált szükségessé. A terv tehát már minden, a Közép-Tiszavidék árvédelme érdekében akkor szükséges ill. fontos töltés-szakaszt kijelölt. Ilyen volt a bal parton a Tiszadob—Tiszafüred közti és a szalók-taskonyi (Mirhó) gátszakasz, amely az egész Nagykunságot védte az elöntéstől. A jobb parton a Sarudnál kezdődő gátszakasz a borsodi és a hevesi ártér déli végét zárta el, és az innen kirekesztett hatalmas víztömeget terelte a Tisza újonnan kialakított hullámterébe, míg a csatlakozó töltés-szakaszok a Jászság középső és DK-i részét és a Zagyva—Tisza szögét védték. Ennek alapján a tervben már kirajzolódtak a leendő hullámtér később annyira veszélyessé váló szabálytalanságai is: a kiszélesedések és a sok bajt okozó szorulótok. ,,Szabályosabbnak" a jobb parti töltés mondható, ezt azonban, gazdaságossági megfontolásokból, csaknem mindenütt a parti övzátonyon vezetve, túlságosan közel helyezték a folyóhoz. Megállapítható, hogy a Közép-Tiszavidék árvédelmi töltései zömmel az 1852. évi terv szerint, az itt kijelölt vonalozásnak megfelelően épültek meg, és a töltésezés egyik fő hibája — a Vásárhelyi által ajánlott szabályos töltés-távolság be nem tartása — a ,,Theiss übersichts Charte"-n rögzített töltésvonalakra vezethető vissza. A töltésvonalozás e hibáit csak részben mentik a történelmi körülmények, amelyeket az 1879-ben elrendelt pityókai töltésbellebbezéssel kapcsolatos műszaki véleményében Mojsisovics Vilmos, szolnoki osztálymérnök, a következőképpen jellemzett: „Általánosan ismert tény, hogy azon időkben a töltések építésénél nem technikai és vízműtani elvek, hanem helyi és nagybirtokossági érdekek voltak az irányadók, miért is számos ponton hibás töltések épültek, amelyek a kitűzött célnak meg nem feleltek."

71 Ha ez mentségül szolgálhat is a műszaki tervezés számára, súlyosan terheli a legfelsőbb állami műszaki vezetést, amely egyszerűen „megfeledkezett" a társulatok kisajátítási jogának biztosításáról! Erre csak az 1881 :XLI. tc.-ben került sor. Addig, a törvényeknek megfelelően, alkalmazkodni kellett a magánbirtokosok érdekeihez és „kívánságaihoz".