Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
A rendszeres szabályozások előzményei és az előkészítő munkák
jétől biztosította a közérdekű hajózás elsőbbségét, az egyéb vízhasználatok: a révjog, malomjog, halászati jog stb. gyakorlása egyre jobban akadályozta a hajózást: a zavartalanul hajózható meder és a szabad vontató utak fenntartását és használatát. A vízszabályozási királyi biztosok tevékenysége A növekvő nehézségek miatt a kormányzat, a régi gyakorlat felújításával, a XVIII. sz. második felétől kezdve ismételten királyi biztosokat küldött ki a megújított törvények érvényesítése, a különböző vízhasználatok megrendszabályozása és a vízi utak fenntartása érdekében. A királyi biztosi intézmény felújításával vált teljessé a kor vízügyi igazgatásának szervezete: a több megyére terjedő hatáskörrel kiküldött kir. biztosok fogták össze a megyei mérnökök által irányított helyi munkálatokat, míg a legfelsőbb irányítást a Hajózási Igazgatóság (1773—), majd a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság biztosította (1788—). 10 A kir. biztosok rendszerint nyug. hadmérnök tábornokok, tehát műszakilag képzett emberek voltak, akik mint nagybirtokosok, maguk is érdekeltek voltak a vízimunkálatokban és, mint a megyék vezetői, képesnek is látszottak a végrehajtásukra. A Tiszavölgy első jelentős kir. biztosai a Felső-Tiszán működő gr. Károlyi Antal és a Felső- és Közép-Tisza vidékén tevékenykedő br. Orczy Lőrinc alispán voltak. 11 n ' il Jellemző az említett érdekellentétekre — és az ősi ártéri gazdálkodás vízhasználatainak szerepére —, hogy a „megyék" (vagyis a középnemesség) mindkét tekintélyes és befolyásos kir. biztos működését megakadályozták: Károlyi megbízatását visszavonatták, Orczyt pedig lemondásra kényszerítették. A „folyószabályozás" (ti. víziútfenntartás) e kezdeti szakaszában a kir. biztosok tevékenysége ugyanis elsősorban a hajózást akadályozó malomgátak, a halászati célú rekeszek (a Tiszán csegék, a mellékvizeken vejszék) elbontásában és a halastavak megtöltését, a rétek-legelők öntözését, valamint kenderáztatók létesítését szolgáló vízkivételek (a fokok) „rendezésében" állott — részben a mederelfajulások megszüntetése, részben a vontatóutak fenntartása érdekében. (Az utóbbiak miatt szükségessé válhatott a partokig nyúló erdők, gyümölcsösök kivágása is.) A távoli kormányszervek azonban nem tudtak tartósan érvényt szerezni rendelkezéseiknek: a két kir. biztos visszavonulása után pl. a már rendezett folyók néhány év alatt visszasüllyedtek a régi állapotba. A vízrajzi felmérések és tervezések A XIX. sz. első felében a vízügyi szolgálat tevékenysége a pillanatnyi és részfeladatok megoldásának területéről az átfogó szabályozási munkálatokat előkészítő nagyszabású vízrajzi felmérések terére tolódott át. Ez — a felmerülő igények mellett — főleg két tényezőre vezethető vissza: egyrészt a korszerűsített hazai mérnökképzés a kor színvonalán álló mérnöki kart bocsátott a vízügyi szolgálat rendelkezésére, másrészt az újjászervezett főigazgatóság kibővített anyagi eszközei biztosították e nagyobb és igényesebb előkészítő munkálatok költségeit. 12 Jóllehet a térképezést a Dunán kezdték meg, az 1816. évi rendkívüli árvíz hatására először a Körös-völgy felmérése készült el (1818—1823). 13 A nemzetközi viszonylatban is páratlan méretű és színvonalú munkát a hadmérnök kir. biztos br. Vay Miklós tábornok irányításával Huszár Mátyás és munkatársai végezték el, akik között már ott található Vásárhelyi Pál a Duna-felmérés, és Lányi Sámuel a Tisza-felmérés későbbi vezetője is. 14
