Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.4 A vízszabályozások kezdetei és az ártéri gazdálkodás hanyatlása - 3.4.3 A Tisza menti árterületek vízrajzi és gazdasági viszonyai a rendszeres szabályozások előtt
a Tisza mindkét ágából kaphatta. A D felé következő nagyobb halas a Viza-Lapossa, már a Kis-Tisza torkolata alatt a sarudi határban fekszik, míg a nánai határ szögében a két Fényes-tó és a Csíkos-ér található. (Az utóbbi nyilván jó csikasz hely volt.) Kisköre határában, északon és délen egyaránt, ugyancsak számos fok szakította át a Tisza szépen fejlett, s útként is használt övzátonyát, „hátát". A Tisza jobb part e vízrajzi arculata csaknem tükörképként ismétlődik meg a bal parton is. Egy-egy kanyarulat szögében ugyanúgy megtaláljuk itt is az elhagyott és. elzáródott holt-ágat: a halassá vált morotvát, mint pl. Derzsnél vagy Szálaknál (az előbbinél négyet is: Derzsi-Morotva, Vakvár, Kengyel és Tökös-tó néven), vagy a kanyar lefűződését előkészítő fokot, ki- ill. áttörést, amire ezen a szakaszon a Kisköre melletti Sebes-fok (jp) a legjellemzőbb példa. (Az átszakadás kialakulását azonban itt nemcsak az átkötendő kanyar két pontjának távolsága késleltette, hanem a túloldal tokjainak kiszakadása is. Ugyanis éppen itt voltak a Közép-Tisza leghírhedtebb fokjai: a Mirhó-, az Erdei-fok és a Sebes-fok — számos korábbi árvízi kitörés és későbbi gátszakadás helye . . .)* A terület gazdasági viszonyai Ahogy térképeink a középkori határleírások emlékét idézik, ugyanúgy emlékeztetnek még a XIX. sz. első felének gazdaságföldrajzi ismertetései is a jobbágyszolgáltatásokat meghatározó oklevelek és egyéb források alapján megismert középkori gazdasági életre. Mindkét kor gazdasága a természeti, elsősorban a vízrajzi adottságok által meghatározott, naturális gazdálkodásként, „ártéri gazdálkodásként" jellemezhető. Területünk XVIII—XIX. századi gazdasági fejlődésének részletes és egzakt bemutatására, főleg az adott keretek között, egyelőre nem vállalkozhatunk. Ehhez nemcsak terünk, de talán még elegendő adatunk sincsen. A probléma felvetéséhez s talán első tájékozódásként is, mégis elegendő az, amit felvázolhatunk és ami tájegységünket, mint világosan körülhatárolható, de önmagában is differenciált egységet élesen megkülönbözteti az Alföld, ill. a tágabb Tiszavölgy más vidékeitől. Területünk Tisza menti települései kicsinyek, határuk sem nagy és a szigetek távolságától, a magaspartok hosszától függően viszonylag sűrűn követik egymást, határuk 5000 hold körül (3—7000 között) mozog.** (Az ettől lefelé való eltérés talán még ritkább, mint a nagyobb 10 000 holdnyi határú, s általában már a tájegység peremén levő, település.) A települések határa a folyó mentén lefelé — a Tisza kanyarulatainak méreteivel együtt — nő; Szolnok táján már a 10 000 hold körüli határ válik általánossá. Ahol megtelepedésre alkalmas árvízmentes sziget nem volt, ott csak szállás, később: majorság, keletkezett. Ha pedig az ugyanazon a szigeten egymás mellett két település alakult ki, az az idők folyamán gyakran összeolvadt, pl. Füred és örvény, Abádszalók. A terület talajviszonyai általában kedvezőek: a termékeny öntéstalaj csak helyenként volt szikesedésre hajlamos, s viszonylag ritka volt (magasabb szinten) a lazább homoktalaj is.*** A korabeli leírások adatai szerint e határok „földje gazdag nyirkos fekete föld, mely mindent (v. „minden gabonaneműt") megterem." Ha egy-egy helység v. birtok leírása differenciáltabb, így hangzik (T. Szalók, az egyik legtermékenyebb határ és legkorszerűbb gazdaság esetében): „a szikes (1/8 rész) leginkább megtermi a tiszta búzát és * Az itt leírt terület a földtani részben megismert hevesi medence (hevesi ártér); ezt hasznosítja ma a kiskörei tározó! ** Régi magyar hold = 1200 öl = 4315 m*** Homokos lösz v. löszös homok.
