Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.4 A vízszabályozások kezdetei és az ártéri gazdálkodás hanyatlása - 3.4.1 A Tisza bal part (A Nagykunság)

27. ábra. A Zádor-híd — ma tését és a rajta épült hidakat a Kunság tartotta fenn közös kasszából — az egykori nagyfontosságú „országos" Sóút és a posta összeköttetés érdekében. A töltésen épült hidak és hídprovizóriumok egész sorának történetét ismerjük, legfőképpen pedig az utolsó, csonka állapotban ma is látható, eredetileg kilenc, ma csak ötnyílású, de maradványaiban is lenyűgöző méretű Zádor-híd viszontagságos sorsát. Építésekor (1805—1809) az ország legnagyobb boltozott kőhídja volt: hossza, a feljárók nélkül nem kevesebb, mint 40 öl, tehát ^ 76 m volt: kilenc nyílása közül az öt középső egyenként 3 öl 3 láb, a két-két szélső (kívülről-befelé) 2 öl 4 láb, ill. 2 öl 5 láb. A hatalmas építmény még töredékeiben is beszédes tanúja a terület ősi vízrajzi viszonyainak, a területet rendszeresen megöntöző erek és vízfolyások méreteinek és vízhozamának: az 1830-as rendkívüli árvíz alkalmával a Zádor-völgyén lezúduló víztömegnek még ez a hatalmas építmény sem tudott ellenállni, s két szélső, kisebb hídnyílását az árvíz egyszerűen elsodorta. Az ismertetett két „gát-típussal" részletesebben kellett foglalkoznunk, mert ezek általánosak és tipikusak voltak a rendszeres szabályozások kezdetéig, mégpedig az egész Tisza-völgyén, sőt valószínűleg másutt is: 1. az egyes községek, városok, birtokosok által a művelésbe újonnan bevont területük védelmére emelt és fenntartott helyi „határtöltések" 2. a közerővel fenntartott nagyobb és nagyobb területeket, öblözeteket védő, fokokat elzáró — két közeli magaspartba bekötött — folyó menti gátak. Ez utóbbi is típusnak