Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.1 A Tiszavölgy ősi ártéri gazdálkodása a korai középkorban (896—1242-ig)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vizimunkálarai a Közép-Tisza vidékén A magyar vízimunkálatok régmúltja mindezideig történelmünk „fehér foltjai" közé tartozott.* A gazdag adatanyag rendezéséhez és értelmezéséhez szükséges vezérfonalat csak az újabb kutatások** eredménye: az ősi ártéri gazdálkodás jellegének és jelentőségének a felismerése adta a kezünkbe. E kutatásoknak köszönhetjük, hogy az „ártéri gazdálkodás" fogalma a feudális kor vízimunkálatainak és „vízhasználatainak" központi kategóriájává, az alapját képező „fok-gazdálkodás" pedig az egész problematika feltárásának kulcsfogalmává vált. Mindez új megvilágításba helyezi az egész Duna- és Tiszavölgy mezőgazdaságtörténetének számos kérdését is. A közvetlen felismerések, adatok mellett hasznosnak bizonyultak e kutatások módszertani szempontból is. Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi „fehér folt" kitöltéséhez a szorosan vett történeti, ill. vízügyi történeti kutatások mellett a közelebbi és távolabbi határterületek adalékai sem nélkülözhetők, mint a gazdaságörténet, erdészettörténet, jogtörténet, helytörténet, néprajz, vagy akár a nyelvtörténet, nyelvészet eredményei. Minderre elég itt csak néhány példával utalni. Lehetetlen lenne például a feudális kor vízügyeit vizsgálni és megérteni a vízügyi igazgatás vagy a vízjog kialakulására vonatkozó adatok ismerete nélkül. Különösen a jogtörténet adalékai nélkülözhetetlenek témánk feltárásához, mint a különböző királyi rendeletek (pl. (Kun) Lászlónak a kunok számára kiállított kiváltságlevele), vagy talán még inkább a középkor szokásjogát kodifikáló Werbőczy-féle „Hármaskönyv". 3.1 A TISZAVÖLGY OSI ÁRTÉRI GAZDÁLKODÁSA A KORAI KÖZÉPKORBAN (895—1242-ig) A Tiszavölgy ősi ártéri gazdálkodásának ismertetéséhez szinte mottóul idézhetnénk Györffy Istvánt, a Nagykunság néprajztudósát. Ö vetette fel ugyanis a kérdést, hogy miként lehetett ezen a „vízjárta földön egy népnek hatszáz évig élni, sőt megélni?" És maga adta meg rá a választ, hogy a „török, tatár. . . dúlásai ellenére" hogyan maradtak meg ott, ahol a „Tisza, Hortobágy, Mirhó, Berettyó, Körös árvizei évről évre pontosan, néha többször, olykor egyszerre beköszöntöttek", s hogyan „éltek — mégpedig jobban, mint most" . . . Mert éppen ezzel tapintott rá a kérdés lényegére, a „rejtély" nyitjára: a kunság — és a tiszai magyarság is! — nemcsak alkalmazkodott az adott viszonyokhoz, vagyis a „rendszeres" árvizekhez és az általuk táplált vízivilághoz, hanem egyenesen a hasznára fordította, gazdasági tevékenységé* Korábban csupán két összefoglaló munka keretében jelent meg egy rövid áttekintés. Az újabb : A magyar vízszabályozás története. Szerk. Ihrig Dénes. Bp. VIZDOK, 1973. ** Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz ősi ártéri gazdálkodása . . . Bp. VIZDOK, 1974.