Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

2. Szolnok - 2.2 A város és a vár vízügyi múltjából

tűnik az is, hogy a vár bástyáinak és általában a vár falainak valószínű vonala némileg eltér az eddig elképzelt vagy feltételezett (1—4 számjeggyel jelölt) helyzetétől. A keleti Zagyva-ág másfél évszázad alatt teljesen feltöltődött, ármentesíthetővé és beépíthetővé vált. De nagy változást tapasztalhatunk a nyugati ág, a mai Zagyva-meder alakulásában is. A Tabán melletti Zagyva-part kiszögellése, mely a vár építésekor, 1550-ben alakult ki, megmaradt. Hatására azonban — mint egy mederszabályozó sarkantyú hatására — a Zagyva elhagyta régi pályáját s medre kissé keletre tolódott; annyira, hogy a vár északnyugati bástyáját is elmosta, az északi várfal jórészének nyomával együtt. Elmosódott az északkeleti bástya romja is — a mai Bástya utca északi végén. A délnyugati és délkeleti bástyák helye viszonylag épen maradt, mert a Zagyva torkolati szakaszának helyzete és a Tisza-part vonala, az időközben épült szabályozó művek hatására lényegében nem változott. A Zagyva mai szolnoki szakaszának kialakulásában tehát kettős hatás érvényesült: a tabáni kiszögellés — „terelőgát" — kelet felé szorította a Zagyva vizét, de mert a keleti ágat lezárták, a vízfolyás visszakanyarodott a nyugati ág torkolatához, miközben fokozatosan elmosta a lerombolt vár északnyugati sarkát. Litzner János és Sándor József térképei még feltüntetik a tabáni félsziget feletti öblösödést, amelynek vonala enyhe ívvel összeköthető a Zagyva régi torkolatával. így világosan előtűnik az a nagyjából egyenlő szárú háromszög alakú földnyelv, amelynek felső (keleti) csúcsa a Zagyva régi torkolatában volt, „alapja" pedig a torkolat és a tabáni félsziget vége között húzható meg. Erre a tompaszögben megtört északi és nyugati vizesárokkal levágott földnyelvre, újonnan kialakított szigetre, települt a vár. A város és határa a XVIII—XIX. század fordulóján Szolnok város határáról Markmüller József, Heves megyei geometra 1819-ben készített rendkívül értékes, nagy pontosságú kéziratos térképet.* Főleg vízrajzi szempontból érdekes, mivel Szolnok határának vízrajzi helyzetét teljes részletességgel rögzíti. Feltünteti a régi vizes lapályok között hoszszan kanyargó Dézsmaszérűk-erét, amelynek a Tiszához közelebb eső déli vége, a jelenlegi temető mögött, összeköttetésben lehetett a Tisza egyik mellékágával, a kórház mellett húzódó Görbe-éri vízfolyással. A Dohánybeváltó alatti szigeten működött a kincstári téglaégető; a szigettel szemben, a mellékág nyugati oldalán pedig a városi téglaégető. (E kiágazás későbbi eltöltésével, elzárásával a sziget-jelleg megszűnt.) A Görbe-érrel összefüggésben volt a ,,Katonák-kútja ere" is. A térképről megállapítható, hogy a Szolnok nyugati határrészét behálózó erek, lapályok a Zagyva folyóval és a Tiszával is összeköttetésben állottak, az egyidejű árvizek útján feltöltődtek és csak az árvíz magasságától függött, hogy a határból mennyi került víz alá. Még 100 év múlva, az 1919. évi rendkívüli árvíz alkalmával is, egy Szolnok—Rékas közötti gátszakadás nyomán ezen a területen több mint 9000 kh-t öntött el az árvíz és a Dézsmaszérűk-erén át a szolnoki vasútállomásig, illetve a Szolnok—Abony közötti fűvasútvonalig is eljutott. Markmüller térképének jelmagyarázata megnevezi a határ egyes részeit, feltünteti annak művelési ágak szerinti megoszlását és megadja méreteit. A Szelére vezető út északi oldalán 1-es, a déli oldalán 2-es sorszámmal jelöli az akkori gazdálkodási módnak megfelelően kétnyomásos rendszerben művelt területeket. (A két területrész csaknem egyenlő volt, mert a helyszínrajz kimutatása — a „Calculus Plagarum" — szerint az első rész területe 4 822 378 •-öl, a másodiké pedig 4 863 411 D-öl.) * O. L. — Htt. — Div. XI. No. 47. (L. a 15. sz. ábrát.)