Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
1. A Közép-Tiszavidék - 1.2 A természeti adottságok és a település
Velük szemben a bp. magaslatait és szigeteit ülik meg: Fegyvernek (oki. 1212.), Bala, T. Püspöki (elnevezése — a XI. századtól — az egri püspökség birtokára utal) és Szajol (oki. 1332); továbbá D-re található Alcsi, Tenyő és Kengyel (= Kengelu). Szentmiklós* határa egykor szintén a Tisza árterületéhez tartozott s az e területet tápláló és lecsapoló fok és ér, a Tinóka jelentős vízfolyás volt; ma már olyan messze esik a Tiszától, mint a N. Kunság E-i részén fekvő K. Madaras, még az egykori mellék-, illetve holtágnak is alig van nyoma mellettük. A Közép-Tisza legjelentősebb települése, legalábbis István óta, a megyeszékhellyé tett Szolnok, a Tisza jp-ján a Zagyva torkolatában kialakult félszigetszerű magasparton. Bár tőle D-re az ártér lekeskenyedik, a települések sora mégis ritkábbá válik. Zömükben szintén ősi halásztaluk, vagy révhelyek, Tószeg mint település-típus is jellegzetes; a Gerje (patak) torkolatában épült halászfalu. Tőle D-re található, sorban: T. Várkony (oki. 1059 (?) 1280 —, Warkun), Vezseny révhely, a megkettőződött Ó- és Új-Kécske, valamint a Közép- és Alsó-Tiszavidék, illetve a két megye határán a hatalmas kiterjedésű Alpár. A két utóbbi híres halászhely, jelentős rév- és vámhely is. Alpár sokat emlegetett királyi birtok, déli harmada — Újfalu néven — pedig már a Csongrád vm-ét megszálló Ond törzs Bor-Kalán nemzetségének volt a szálláshelye.) A Szolnok—Csongrád közti Tisza bp-on, a szélesebb ártér „ellenére" (valójában inkább: éppen ezért) íényegesen sűrűbb a települések sora: a már említett Alcsi,* Tenyő,* Kengyeltől D-re találjuk Varsányt,* mely neve tanúsága szerint is törzsi település, Földvárt, amely erőd, valamint Kürt (átkelőhely és törzsi település), Ug, Ság (oki. mindháromnál 1075), Nagyrév (oki. 1311), Szelevény (oki. 1389) és Halászi (oki. 1261), településeket; valamennyi régi, honfoglalás- vagy Árpád-kori, sőt részben őskori település.** köztük több révhellyel (Nagyrév) s nemcsak oklevelekből (Ug, Ság), hanem nevéből is kitűnően: halászattal (Halászi). Az utóbbi az egri püspökségnek nemcsak halászata, hanem malma miatt is jelentős birtoka volt s a törökkorban pusztult el. Az említettek közül több szempontból is figyelemre méltó Alpár. Nagy határa és gazdagsága miatt gyakran képezte adományozás, osztozkodás tárgyát. A vonatkozó oklevelekből nemcsak a falu múltját, gazdasági életét ismerhetjük meg, de bepillantást nyerhetünk az egész vidék fejlődésébe is. E határleírások közül az egyik legérdekesebb éppen a Szolnok múltjából közismertté vált 1075. évi oklevél: a Garamszentbenedeki Apátság I. Géza által kiállított alapítólevele. E szerint északi része 1075-ig a király magánbirtoka volt, ekkor adományozta Géza 9 halastavával, legelőjével, szántóival és szőlejével (!), valamint nádasaival és egyik révével — számos más környékbeli faluval, ill. birtokkal együtt (Ug, Ság stb.) — az újonnan alapított Apátságnak. A falu középső része: Püspök-Alpár, már István óta folyamatosan egészen korunkig: a váci püspöké. Ezen a középső részen a váci püspök előbb a Szávaszentdemeteri (görög) Monostorral (ezért nevezték a falu alsó révét: görögrévnek), majd a Titeli Apátsággal osztozott. (Jellemző a terület halgazdasági színvonalára, hogy ilyen távoli területeket látott el: Garamszentbenedektől, valamint Váctöl egészen Titelig, sőt Szávaszentdemeterig! Nyilván hasonló színvonalú volt a falu alsó harmadát kitevő törzsi szálláshely is.) * Alcsi, Tenyő ( = Pély), Varsény a török kor óta puszták, ill. ma határnevek. Szentmiklós, előbb Bala-, utóbb Török-Szentmiklós. 1845-ben itt alakult „Törökszentmiklósi Egylet" néven a Közép-Tiszavidék első ármentesítő társulata. ** Az itt fekvő Cibakháza és Inoka már késő-középkori, Csépa pedig XVII. századi település.
