Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
1. A Közép-Tiszavidék - 1.1 A Közép-Tiszavidék természeti adottságai
A Hármas-Körös vízgyűjtő területe, belefoglalva a Mezőtúr alatt betorkolló Hortobágy—Berettyó folyó 5776 km 2 vízgyűjtőjét is, 27 537 km 2 . A legnagyobb vízhozama Kunszentmártonnál 1200 m 3 /s, a legkisebb pedig 4,7 m 3 /s lenne (1:250), de ennél a Körös-völgyben folytatott öntöző gazdálkodás lényegesen több vizet fogyaszt, ezért a Tiszából a Keletifőcsatornán, Bakonszegnél 17 m 3 /s, a Hortobágy—Berettyón át Ágotánál 10,5 m 3 /s öntözővízpótlást kap. A Hármas-Körös bökényi és békésszentandrási és a Kettős-Körös békési duzzasztója révén a „csatornázott" Körösök a legkorszerűbb öntözőgazdálkodást szolgálják. A Hortobágy és a Berettyónak a Tiszántúl két ősi vízfolyásának* a nevét már az árpádkori oklevelek említik. A szabályozások során kialakult Hortobágy—Berettyó alsó szakasza a karcag—kisújszállási határig a régi Berettyó medrében, ezen felül pedig a Hortobágy völgyében halad. Belvízcsatorna jellegűvé vált, csak részben természetes vízfolyás alsó szakaszán kétoldali árvédelmi töltéssel. A Körösök nagy vizeitől a Mezőtúr alatti torkolatában épített J1 árvízkapu"-val zárható el. Tartós árvíz esetén az árvízkapu lezárásakor a csatorna melletti belvízszivattyútelepek csak korlátozott mértékben üzemelhetnek. A régi vízfolyások. Állóvizek, mocsarak — egykor és ma A Közép-Tiszavölgy vízrajzi viszonyai az idők folyamán — főleg az elmúlt másfél évszázad szabályozásai során — nagyot változtak. A Tisza árvizei által az egyes fokokon, a kisebb ereken vagy nagyobb mellékágakon, vízfolyásokon át táplált tavak, mocsarak eltűntek, de a XVIII—XIX. század folyamán készült térképek alapján nyomaik a tájban még ma is könnyen felismerhetőek. (E vízfolyások, tavak nagyobb részben — mint azt a továbbiakban látni fogjuk — századokon keresztül gazdaságilag hasznosított, elsősorban halászott vizek voltak.) A Tisza szabályozását előkészítő térképek a folyó medre, mellékvizei (a mellékágak, erek stb.) és az állóvizek, tehát az „állandóan vízzel borított területek" mellett az árterület egészére, vagyis az „időszakosan vízzel borított" területekre is kiterjedtek. E területek a Tiszával és a Berettyóval és a Körösökkel szoros vízrajzi egységet alkottak; nemcsak azért, mert az említett mellékágak, erek az egyik folyó árvizeit a másik völgyébe, lapályaiba vezették s azok mocsaraiban, tavaiban is tározták, hanem mert időszakosan az egész összefüggő árterület is ilyen tározóként működött: az árvizek hevességét és magasságát mérsékelte — időtartamát viszont meghosszabbította. A területet behálózó vízfolyások kiegyenlítő szerepére jellemző, hogy a különböző vízgyűjtőkről különböző időben érkező árhullámoknak megfelelően gyakran folyásuk iránya is változó volt. (Kakát, Tinóka stb.) A geológiailag fiatal Tiszavölgy e jellemző vízrajzi sajátossága — mint már Vásárhelyi Pál megállapította** — legerősebben talán éppen a KözépTisza völgyén érvényesül, s ezért az itt tanulmányozható a legjobban: „Tokajon alól, jelesen T.DobtuI Füreden felül fekvő Árkus érig sok víz húzódik a Hortobágyba, a Tisza bal partja több árkok és fokok által még inkább szét lévén szaggatva, mint a feletti lévő közön: a jobb part is, melyre Szabolcs megyének Takta közön fekvő része hajlik, semmivel sincs jobb állapotban ... Fürednél kezdve Heves megyében lépvén be a * Az utóbbi alsó szakasza régen — a XVI. sz. elejéig — Túr néven ismert. ** A nagyméltóságú magyar kir. Főkormányszéknek 849-ik évi 23 102 szám alatt költ kegyes rendelete folytán a kir. építési Főigazgatóság a Tisza-folyó általános szabályozása tervezetét részletesen kidolgozva mély tisztelettel terjeszti fel . . . Budán Mártz 25-én 1846. 2,36 p. Lith. Az idézetek az 5—7. lapról.
