Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.4 A vízszabályozások kezdetei és az ártéri gazdálkodás hanyatlása - 3.4.4 Az ősi ártéri gazdálkodás nyomai a terület gazdasági életében
A hálózat központi állomása a területünk határán fekvő Csongrád volt, s ennek megfelelően hatásköre a Körösök völgyére és felfelé a Tisza mentén Szolnok megye nagy részére is kiterjedt. Annyira, hogy hatása nemcsak Szolnok halkereskedelmi forgalmának csökkenésén érződött meg, hanem olykor még a helyi lakosság ellátása is komoly gondot okozott a városnak. Az egyes állomásokon öt-hat haltartó bárkát (öregbárkát) állítottak fel, minden halfajta számára egyet-egyet külön; a fogást folyamatosan szállították Csongrádra, onnét megfelelő válogatás és feldolgozás után (élő vagy jegelt állapotban, esetleg sózva vagy szárítva) tengelyen, ill. lajtokon, a legrövidebb úton, a Dunához Dömsödre. Innen újabb válogatás után ismét hajóra rakva jutott el a hal Pestre, Vácra, Komáromba, Győrbe vagy Pozsonyba stb., az értékesítésbe bevont kereskedőkhöz — újraélesztve ezzel a Tiszavölgy középkori ,,halexportját" . . . Az egész halászat — a népi hagyományt rögzítő — szigorú „instrukció" („üzemterv") alapján folyt: az uradalom halászmesterei az árvizek tetőzésekor kötelesek voltak elzárni („rekeszteni") v. „csinálni a fokokat", hogy a visszahúzódó vízzel a hal meg ne szökjön; majd folyamatosan és gyors ütemben — az árvíz apadásának megfelelően — lépésről-lépésre kellett megszervezniük a visszavonuló víz lehalászását: előbb a laposokét, tóságokét és erekét, majd az állandó vizű tavakét és vízfolyásokét. Csak a rétek, ill. réti vizek haltermésének betakarítása után került sorra a Körös-ágak (a Veker, Kórogy és a Kurca), a Körösök majd a Tisza kerítőhalászata. Hasonló előírások szabályozták az egyes halfajták érték szerinti elkülönítését, tárolását, elevenen való szállítását (Tisza-vízben !) vagy jegelését, sózással és szárítással (= szívatott, v. szárított hal) való tartósítását :egyszóval: „konzerválását". Károlyi instrukciója, bár korábbi publikálása ellenére mind ez ideig szinte ismeretlen maradt (még Hermann Ottó sem közli), mint a XVIII. sz. eleji halászat legrészletesebb ismertetése s a foki halászat egyedülálló leírása, páratlan halászattörténeti, gazdaságtörténeti, néprajzi, helyismereti és vízrajzi, sőt vízügyi történeti emlékünk. Emellett nyelvemlék is: ilyen gazdag s ízesen magyar halászati szakszókincset egy csokorba gyűjtve másutt nem találunk. Sajnos nem tudjuk, hogy a birtok halászata később hogyan alakult, s mi lett a sorsa a korai kapitalista vállalkozásnak, de mert a család későbbi tagjai is kitűntek vízügyi-vízépítési kezdeményezéseikkel — remélhető, hogy a későbbi kutatások erre is fényt derítenek. Még sajnálatosabb azonban, hogy nemcsak a Károlyi-féle kezdeményezés sorsáról, de az egész Tiszavölgy későbbi halászatáról sem tudunk a század első évtizedeihez hasonló gazdag képet adni: ehhez az eddigi kutatások nem nyújtottak elegendő adatot. Igaz, a Tiszavölgy halászata — az ismert természeti adottságok alapján — továbbra is virágzik, s fontos szerepet játszik a terület gazdasági életében de sem korábbi méreteit, sem jelentőségét teljesen visszaszerezni többé nem tudja. A gazdasági élet differenciálódásával a helyi népesség ellátásában betöltött korábbi szerepe is egyre jobban csökken: háttérbe szorul a talán munkaigényesebb, de szállítási-értékesítési szempontból kevésbé kényes árut adó szántóföldi termeléssel és kertészkedéssel szemben.* Mindennek több oka lehet, amelyek közül azonban a legfontosabb, hogy a XVI—XVII. sz.-ban, mintegy két évszázadon át, nem halászott, karban nem tartott halasok és fokok egyre jobban feliszapolódtak, használhatatlanná váltak. A tavakat előbb ellepte a hínár, * Ez a folyamat hasonló a pásztor-foglalkozás visszaszorulásához, bár a ridegmarhatartás esetében az export fenntartó ereje inkább megmaradt.
