Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.4 A vízszabályozások kezdetei és az ártéri gazdálkodás hanyatlása - 3.4.4 Az ősi ártéri gazdálkodás nyomai a terület gazdasági életében
Az egyes települések gazdasági struktúrájában és színvonalában is kimutatható a birtokforma és a birtokos, főleg az úrbéri és a majorsági gazdálkodás arányának a hatása is. A nagyobb egyházi birtokok munkamegosztásába beilleszkedő kisebb települések főfeladata a halászat-tógazdálkodás maradt (Valk, T. Halászi, örvény, Sarud), de a szatmári püspökség birtokának központja Nána, akkor is rendhagyó, ha nincs majorsága: 10 000 holdas határában 4000 hold a szántó. Feltehetően a birtokos Borbély-család kezdeményezésére vált Cserőköz és Derzs — szűk szántóterülete ellenére — Roffhoz hasonló fontos dohánylermő területté. Az új kapás kultúrák általában a piaccal szoros kapcsolatban levő majorságokban terjedtek el (dohány, kukorica (Roff), répa (Bura) stb.), mint ahogy a szántóföldi termelés térhódítása is a majorsági gazdálkodásra jellemző. A terület első árutermelő birtoka a 3 U részben Orczy-kézen levő Abád és Szalók egy-egy majorsága, mely abban is „úttörő", hogy már a XIX. sz. első felében bérletben művelték. Hatása az egész határra kisugárzott: a két falu 17 665 holdas határából 9919 hold volt a szántó és 434 hold a szőlő. 3.4.4 Az ősi ártéri gazdálkodás nyomai a terület gazdasági életében Egy szűkebb területre — a Kiskörei Tározó területére és környékére — szorítkozó vizsgálat után, a gazdálkodási ágak szerint kíséreljük meg áttekinteni a vidékünk — az egész középtiszai ártér — életét és feltárni az ősi ártéri gazdálkodásnak gyakran a XIX. sz. derekáig kimutatható elemeit. Halászat — tógazdálkodás A török kor halászattörténeti adatainak tanúsága szerint bár a halászat méretei, a terület elnéptelenedésével párhuzamosan csökkentek, szerepe, jelentősége — éppen népélelmezési szempontból — megnőtt. Érthető tehát, hogy a gazdasáai újjászervezés tényleges kezdetét jelentő szatmári béke után a Tiszavölgy egyik legnagyobb birtokosa — Csongrád, Szolnok, Szabolcs, Szatmár megyék jelentős részének ura — Károlyi Sándor kuruc generális hatalmas, de néptelen birtokainak üzemében, illetve megszervezésében nagy szerepet szánt a halászóvizek hasznosításának, a halászat újjáélesztésének és fellendítésének. Ezzel Károlyi, nem tudni tudatosan-e vagy csak ösztönösen, lényegében a terület korábbi, középkori gazdasági fejlődésének útját ismételte meg: az adott népességi (és természeti) viszonyok között általában egyedül lehetségesnek tekintett ridegállattartáshoz hasonló szerepet szánt, az elemeiben ugyancsak átalakult, de mégiscsak fennmaradt és élő — mégpedig elsősorban ártéri, foki — halászatnak-tógazdálkodásnak. Sőt erre alapozva — valószínűleg a Batthyányak dunántúli vállalkozásának példájára — egy nagyszabású, s korában bizonyára egyedülálló halkereskedelmi vállalkozást épített ki. Elgondolásaiban a körülményekhez való népi alkalmazkodás tényével számolt és a legmostohább viszonyok között is fennmaradt, megőrzött népi hagyományokra, termelési tapasztalatokra épített. Nem változtatni akart az adott viszonyokon és termelési szokásokon, hanem ellenkezőleg, segítette és támogatta azok kibontakozását. Pontosan az ellenkezőjét tette, mint a megcsappant jövedelmüket növelni kívánó földesurak általában: nem szigorította a szolgáltatásokat, hanem inkább lazított a földesúri halászati jog kötöttségein, hogy ezzel is serkentse a halászat-halgazdálkodás fejlődését. Az egyéni fogyasztásra való kishalászatot felszabadította, a körültekintően megszervezett és rendszeres „nagyhalászatból" pedig, amely a rekesztés és a gyalmos halászat kombinációjából állt, a korábbinál nagyobb (és a használt halászeszközök tulajdonától függő mértékű) részt adott a munkába beszervezett halászoknak. Egyetlen dolgot tiltott csak meg: a részes hal (számos hal) idegeneknek való eladását. A zsákmányt az uradalom állomásai vásárolták fel, a szokásos napi áron. 7* 99
