Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.1 A Közép-Tiszavidék természeti adottságai

1.1 A KÖZÉP-TISZAVIDÉK TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI A Kárpát-medence és vele a Közép-Tiszavidék is a földtörténet évmilliói alatt lezajlott változások — emelkedések, süllyedések, törések, vetődések, eróziós lekopások és feltöltődések — egész sora nyomán alakult ki. Az alsó triászban sósvizű tenger borította a táj északnyugati részét, sósvizű volt a jurakori szigettenger délen. A felső-kréta sóstenger északkeleti része felől Törteiig benyúló sávként feküdt. Az Alföld helyén a földtani újkor elején — 50—60 millió évvel ezelőtt — az eocénkorban a Tisia száraz szigettábla emelkedett ki. Ez később lesüllyedt s mintegy 20 millió éve, a középmiocénben a „tortonai" tenger lepte el. A krétakori alaphegységre északon az alsó és felső pannon üledékei kerültek, helyenként 2000 m vastagsággal. Ezek anyaga aprókavicsos homok, homokos agyag, meszes homokkő és márga. A pannóniai emelet után tovább süllyedt részeken agyag, homokos agyag és márga üledékeket hordtak össze a vetődés-süllyedés árkaiban kialakult folyóvizek. Az Alföld déli részén is folytatódott a hegyekről lemosott hordalékok feltöltődése. A harmadkor végén az Alföld helyét a Pannón-tenger foglalta el. A pleisztocén* kezdetére az emelkedések és feltöltődések következtében, az alföldi medencében — mintegy egy-másfélmillió évvel ezelőtt — újra szárazföld alakult ki, azonban az egyenetlen és elégtelen feltöltődés miatt, tele tavakkal, mocsarakkal (2. sz. ábra). Az Ős-Tisza akkor még a medence keleti szélén, az Alföld peremén — az Ér-völgyén — húzódott és a medence mélyfekvésű D-i felében torkollott a Dunába. Ugyanitt torkollott a Dunába és a Tiszába az Ipoly, Zagyva, Tárna, Sajó stb. őse is. A maihoz már sokban hasonló helyzet a pleisztocén-holocén* fordulóján alakult ki: az utolsó nagy változás a Tisza középső szakaszának a kialakulása volt, valószínűleg a 20—25 000 évvel ezelőtt létrejött balaton-bükki törésvonal és árok hatására. Ekkor terelődött a folyó pályája a Nyírség—Hortobágy hátságától D-re eső és általában ÉK-DNY irányú vonalról az új törésvonal mentén a Mátra és Bükk lejtője elé; ennek hatására foglalták el területünk folyói ma ismert helyüket. Az új folyószakasz „végleges" pályáját a nagy esésű jobbparti mellékfolyók további feltöltő tevékenysége alakította ki: szorította mai helyére, ellensúlyozva még a helyi süllyedések és a folyómedrek NY-ra tolódásának erejét is. A balparton pedig a „lefejezett" mellékfolyók völgyén a Tisza árvizei továbbra is lefolyást találtak a régi meder, a medence középső, legmélyebb része, a Körös—Berettyó-völgy teknője felé.** A Közép-Tiszavidéken a vázolt földtörténeti változások hatására három nagyobb és jellegzetes tájegység („kistáj") alakult ki: a földtörténeti időrend által meghatározott földtani és vízrajzi adottságok érdekes módon növényföldrajzi, talajtani, sőt történeti és néprajzi egységek kialakulásának alapjává váltak. E három tájegység kialakulásának alapjául a süllyedések-vetődések szolgáltak. Legkorábban (1.) a szolnoki löszöshát tömbje foglalta el végleges helyét. Ez a tömb a Tiszántúl Nagykunság néven ismert táját foglalja magában, s csak Ny-i pereme nyúlik át a Tisza jobb partjára. (2.) A lassabban, de folyamatosan (napjainkban is) süllyedő jászsági medence tájegységét, * Pleisztocén = jégkor (korábban: diluvium), a földtörténeti negyedkor első, hosszabb (600 000— 1 000 000 év körüli) szakasza; holocén = jelenkor (korábban: alluvium), ugyanannak újabb, mintegy 25 000 éves szakasza. ** Ezek a nagy törésvonalra harántirányú ktörések, ill. erek általában az Űs-Hernád, Ös-Sajó stb. medrek maradványai, de kisebb harántvetődések, törések is segíthették a vizek lefolyását.