Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)
6. Vízszabályozások a Balaton térségében a XIX. század derekától
el.* Az ünnepi beszédnek az eredményeket és a feladatokat egyaránt összefoglaló záró sorait szószerint idézzük: 28 1. Dunának a Balatonnal egy szabad hajókázó csatorna általi közvetlen összeköttetése. 2. A Balaton menti mocsaraknak, melyek a leszállítandó víz által nyerendő térrel együtt körülbelül 34 000 holdakat tesznek, kiszáríttatása. 3. A 4000 holdakra terjedő sióbereki posványoknak lecsapolása. 4. A déli vaspályának, mely hazánkban az Adriai-tengerhez vezető egyetlen vonal, és így közlekedési és kereskedelmi tekintetben mindenesetre a legfontosabb, a jégtorlaszok általi károktól mentesítése. 5. A Balatonfüredi fürdőhelyi közlekedésnek biztos, de kényelmes megkönnyítése; végre 6. Hogy az előbbi posványokat termékeny földek és viruló rétek fogván felváltani, ez által nemcsak a nemzetgazdászaf nagy mérvben emelkedni, hanem a Balaton környéke is, mindenesetre szebbé és reményesebbé emeltetni fog." Bár évtizedekbe telt, míg a vállalkozás meghozta a kívánt eredményt, s közben hatása is meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult, az 1863. évi zsilipátadás mégis korszakalkotó jelentőségű volt a Balaton történetében: nemcsak a Sió és Siófok, hanem az egész Balaton életében. 1. A fejlődés feudális gátjai ledőltek: Eszterházy Pál a munka sikere érdekében lemondott ozorai malmáról, a még fennálló utolsó Sió-malomról, és kártérítés nélkül hozzájárult lerombolásához. A nagybirtokosok zöme ezután nemhogy gátolta volna, hanem építési, parcellázási tevékenységével inkább segítette a balatoni üdülőövezet kialakítását; (mint pl. gróf Hunyadi Imre). 2. A vasút megépülése, a vasúti és gőzhajózási társaság együttműködése biztosította a tó gyors megközelíthetőségét s ezzel megteremtette a balatoni üdülők fejlődésének feltételeit. Bár a kérdés még csak mellékesen szerepelt, de a Balatonnal már mint „fürdőhellyel" számoltak. A modern balatoni — és főleg a siófoki — fürdőélet, kezdetei tehát 1863-tól számíthatók. 3. Döntő fordulatot jelentett ez a Balaton vízépítésének, hidrológiájának belső fejlődésében is. A zsilip itt ugyanis nem egyszerűen vízállás-szabályozó műtárgy, hanem már a tó vízkészletével való gazdálkodás eszköze. Ennek megalapozása érdekében állították fel a siófoki vízmércét és kötöttek megállapodást a zsilip kezelésére vonatkozóan is. Ez volt az első balatoni zsilip-kezelési szabályzat. 4. Végül, a Sió-szabályozás, ha nem is oldotta meg, de újból napirendre tűzte és a továbbiakban állandóan napirenden tartotta a Duna—Balaton vízi út megteremtésének kérdését. A Balaton 1863-tól — A vízszint szabályozástól a vízgazdálkodásig Az elmondottak alapján a Balaton vízkészlet-gazdálkodásának szimbólumává vált zsilip átadása valóban korszakalkotónak tekinthető a Balaton történetében. Az emberi alkotások — puszta gyakorlati jelentőségükön túl — célkitűzések, eszmék hordozói is, s ilyen értelemben a Sió-zsilipben öltött tárgyi, és a gyakorlatra ható formát az a Széchenyi-féle felismerés, hogy a Balaton érték, amelynek „kellő medrébe visszautasítása mellett" — mindennemű hasznosítását biztosítani kell, úgy is mint víziútét, úgy is mint üdülőhelyét, s általában úgy kell kezelni, mint a legkülönbözőbb gazdasági értékek forrását. Ezzel pedig a korábbi lecsapolási törekvések egyeduralma megszűnt, s győzött az a felismerés, hogy a ,,földnyerés" mellett egyéb, nem kevésbé * Az ünnepi beszédből tudjuk azt is, hogy a végzett munkához „Türk György kéthelyi mérnök úr terve szolgáltatta az eszmei alapokat" (i. m. 42—43. p.; kézirat).
