Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

3. A Balaton a középkorban (A népvándorlástól a török hódoltság végéig)

ismert vízimalmainak száma — melyek maradványai napjainkban, a szemünk előtt tűnnek el! — 200-on felülre becsülhető, s jórészük középkori, sőt Árpád-kori eredetű. így például már II. Andrásnak 1211. évi okirata megemlékezik a tihanyi apátság által kialakított foki malomhelyekről. Különösen sok malom volt a veszprémi káptalan és püspökség tulajdonában, s tárgya a környék hatalmaskodó oligarchái, valamint az egyházak közti pereknek, sőt háborúságoknak. A csopaki malomról pedig már 1277-ben feljegyezték, hogy csere tárgya volt. Az idézett oklevelek — alátámasztva a különböző történeti segédtudományok, sőt a természettudományok adalékaival — gazdag anyagot kínálnak a terület középkori gazdaságföldrajzi-vízrajzi viszonyainak és gazdaságtörténetének elemzéséhez, „rekonstrukciójához". Mindebből itt csak a tó életére vonatkozóan is jellemző mozzanatokat emeltük ki. A feladat teljes megoldására: vagyis a tó és vidéke életének megbízható, hiteles rekonstrukciójára, csak a történeti, régészeti, geológiai, vízrajzi stb. adatok lehető legteljesebb összegyűjtése, feldolgozása, mindenre kiterjedő egyeztetése alapján gondolkodhatunk. Ilyen vonatkozásban — tehát a középkort illetően is — kötelességünk hangsúlyozni, hogy a Balatonvidéket a történeti-régészeti kutatások és a műemlékvédelem kiemelt körzetévé kell tenni . . . A Mohácsot követő török hódoltság a Balaton-mellék életében is fordulatot hozott. A terület határvidékké, s a Balaton a kialakuló védelmi vonal, a végvárak rendszerének egyik legfontosabb és legállandóbb szakaszává vált. Már a Buda elfoglalását követő első hódítás vonala elérte a Balaton délkeleti partját, s a hódoltság kiterjedését rögzítő bécsi béke (1602), csaknem egy évszázadra, — XVII. sz. végéig — a Balaton vonalát tette meg a két ország határává. A Balaton ekkori — s feltételezhetően mesterséges beavatkozás: a Sió elzárása illetve malomgátjának megemelése hatására kialakult — magas vízállásának köszönhető, hogy a terület valóban fontos és eredményes szerepet tölthet be az ország védelmi rendszerében. Az északi part várai — Tihanytól Szigligetig — az ismételt betörések ellenére sem kerültek soha török kézre, sőt a balatoni berkek védelmét élvező kisebb váracskák — p!. Zalavár — is tudták tartani magukat s menedéket nyújtani a helyi maradék lakosságnak. Egy-egy vár elfoglalása ugyanis túlságosan nagy erőfeszítést: sok időt és áldozatot kívánt volna. Ezért a török hadjáratai során, vagy dél, vagy észak felé, általában messze elkerülte a Balaton-vidéket és várait.

15 A Balaton-vidék múltja a térképek tükrében 16-17 Nyilván a Balaton-vidék e megnövekedett stratégiai jelentősége irányította a kor térképészeinek figyelmét a tóra és környékére. Szinte jelképes, hogy a Balatonnal foglalkozó első térképek egyike (egyben az első magyar országtérképünk, Lázár-deák* nagyszerű térképének legismertebbé vált másolata) — a Balatont és a Bakonyt védvonalként tünteti fel, az irányában felvonuló török hadsereggel . . .**

16 * Lázár Deák a XV—XVI. sz. fordulóján élt magyar térképész. ** Lazius Farkas 1556. évi második kiadású térképe.