Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

A Tisza-szabályozás ügye a két háború között (1920—1944)

vízrendezés-vízhasznosítás helyett a kormány látványos öntözési programmal akart gyors eredményeket felmutatni — és méltónak bizonyulni a „történelmi munka" folytatására ... A vízügyi szolgálat vezető szakemberei számára nem kis feladatot jelentett, hogy a programot józan és mértéktartó keretek közé tereljék (1937:XX. tc.) és kísérletekkel (kísérleti jellegű öntözőrendszerek építésével), a fokozatos fejlesztés előkészítésével tudományosan is megalapozzák. (Országos Ontözésügyi Hivatal.) Hasonlóképpen sajnálatos, hogy az öntözési program előkészítése terén elért első eredmények elvonták a figyelmet attól a mindenre kiterjedő helyzetfelméréstől és hangsúlyozott kritikai szellemtől, amely Korbély József ekkor közreadott Tisza-monográfiáját jellemezte: ,,A szabályozós ügyét a szabad véleménynyilvánítás és a tárgyilagos kritika viszi előre . . . ezért vállalkoztam e mű megírására . . ." (3. p.)

80 Korbély mérnökegyleti aranyéremmel kitüntetett munkáját akkor talán elfogultan üdvözölték a kor vízügyi irodalmának kiemelkedő alkotásaként, az azonban bizonyos, hogy azt a mellőzést viszont, amellyel később kezelték, semmiképpen sem érdemelte meg. Mindmáig legteljesebb összefoglalása annak, amit a Tisza folyóról, a végzett munkálatokról és a szabályozás eredményeiről tudunk, amit a gyakorlati tapasztalatok a hidrometriai és hidrológiai kutatások az idők folyamán felhalmoztak. Nem csupán a Tisza és a Tisza-völgy ősi, szabályozási előtti és mai állapotát méri fel, hanem a kettő közötti átmenetet is figyelemmel kíséri, — abban a szellemben, ahogyan azt Sajó Elemér általában megkövetelte a vízügyi szolgálat munkatársaitól. A vízügyi történeti kutatások feladatait, az ezek révén nyerhető adatok jelentőségét ritkán fogalmazták meg olyan aforizmatikus tömörséggel, mint Korbély József tette: ,,Ha a jelent meg akarjuk érteni, ismerni kell a múltat. A múlt és a jelen kapcsolatából következtethetünk a jövőre. A jövőbe azonban csak akkor tekinthetünk be, ha a folyónál a természetes úton és a szabályozás következtében előállott változásokat egyaránt figyelembe vesszük." (i. m. 140. p.) A Tisza-szabályozás történetét felrajzoló monográfia-vázlatunk nemcsak munkájának adatait hasznosította, hanem szempontjaiból is sokat merített, így a monográfia részletesebb ismertetésére és méltatására — amire munkánk keretei nem is igen adnának lehetőséget — nem kell kitérnünk. Korbély adatait, a korábbi hagyományoknak megfelelően elsősorban a Tisza hossz-szelvényében beállott változások ismertetése köré csoportosítja, „mivel — mondja Kvassayt idézve — minden folyó önmagáról a vizek hosszszelvényében adja meg a legfontosabb felvilágosítást". Ebben az összefüggésben tárgyalja a folyó pályájának és medrének alakulását is — természetesen tekintettel a szabályozás további feladataira. A rendelkezésre álló új adatok alapján elemzi a kis-, közép- és árvízi hossz-szelvényben észlelhető különbségeket, és rendkívül szemléletesen mutatja be — az 1902. évi kisvízszín, mint hasonlító sík alapján a csongrád—szegedi szakaszon észlelhető felduzzadás — Kvassay szerint: „árvízi púp" — veszélyes növekedésének tendenciáját. Ugyancsak Kvassay, Pech József és Kovács Sebestény Aladár nyomán ismételten hangsúlyozza a természetes árvíztárolódás jelentőségét,