Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez
Ármentesítési munkák a 19. sz. első felében és a Tiszavölgyi Társulat megalakulása 3 ^ 6 A századfordulón a város neves mérnöke, Vedres István által irányított töltéskarbantartás és a szakszerűbbé vált védekezési munkálatok jelentősen csökkentették az árvizek pusztítását. (Pl. 1799-ben.) Azonban már ekkor jelentkezett a mentesített területek új veszedelme, a belvíz, amely különösen 1801-ben okozott nagy károkat. Ekkor mintegy 400 ház omlott össze. 3 Az 1813-as rendkívüli árvizes esztendő folyamán az árterületek kora tavasztól kezdve egész éven át víz alatt álltak, de a szillér—baktói töltés egészen dec. 11-ig kibírta a víz ostromát, amikor is egy vihar szakította át. A Vedres vezette árvédekezés azonban ismét eredményesnek bizonyult és a szakadást még idejében elzárták. Még keményebb küzdelmet hozott az 1816. év. Az árvíz már 1815 decemberétől hónapokon át ostromolta a város immár több mint 5000 öl hosszú védvonalát, elsősorban a szillér—baktói töltést, amelynek fenntartásán a lakosság decembertől június végéig szinte szünet nélkül dolgozott. (A jún. 10-i tetőzés <19'8"6"' = 621 cm) 3 hüvelykkel haladta meg az 1770. évi maximumot.) A kitartó védekezés ellenére azonban az ismételt betörések és főleg a fakadóvizek ellepték a város mélyebben fekvő területeit és Vedres adatai szerint több mint 1000 épületet döntöttek romba. (A korabeli sajtó még ennél is nagyobb számot emlegetett.) A Tisza és a Maros árhullámának találkozása miatt fenyegető, még nagyobb katasztrófának ismét a felső torontáli töltések átszakadása vette elejét: a Maros árvize az Aranka medrén keresztül talált lefolyást. Adataink szerint ekkor került sor első ízben a belvizek átemelésére, mégpedig nem kevesebb, mint 24 vízemelő üzembeállításával, melyek közül kettőt már gőzgép hajtott. Az árvíz tanulságai alapján a következő években tovább folytatták a töltések erősítését. Az 1830-as év 1816-hoz hasonlóan csapadékos esztendő volt és a folyó árvize is mintegy félévig tartott. (Tetőzés máj. 13-án 19'5"6"'-lal (615 cm).) Ekkorra a baktói töltést újabb 600 öllel meghosszabították, ami fokozta a védekezés eredményességét. Egy zsilipszakadás okozta fenyegető katasztrófának Vedres irányításával ismét sikerült még idejében elejét venni. Ezt az árvizet sokan — így Vedres is — már akkor a Felső-Tiszán és a Körösökön megindult gátépítéseknek és átvágásoknak tulajdonították. (E korai munkálatok során kiemelkedő munkát végzett Torontál megye, mely 1818—1821 között már mintegy 100 000 holdnyi terület védelmére építette ki töltéseit, melyek azonban az 1830-as árvíznek sem tudtak ellenállni.) Különösen Vedres István hangsúlyozta ismételten, hogy a felsőbb szakaszon megkezdett munkák Szeged veszélyeztetettségét és árvédelmi feladatait növelni fogják. Ennek hatására kezdtek foglalkozni a Maros-torko3. Farkas L. Vedres István mérnök élete és működése. Szeged, 1937., és Reizner J. i. m. 2. köt. 19—33. p.
