Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)

Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez

,, . , , aki csak egyszer is látta nagy víznél e percsorai töltéseket, annak bizodalma bennök nem igen lehetett. Mert e töltések csakugyan védhetetlenek. — A nagy víznél Algyőtől fölfelé átlag véve 3—4 öl magas vízoszlopot tartanak. (5,7—7,6 méter.) Minde­nütt ingoványos talajon vonulnak el. Előtte a Tisza mindenütt pár ezer öl széles, s en­nélfogva a hullámverés igen nagy, s a meglevő füzesek által nem ellensúlyozható. De a legfőbb baja az, hogy a háta mögött is a talaj mindenütt olyan mély, hogy állandóan fakadó víz állja a töltés lábát, mely pl. Petresnél (ahol a katasztrofális átszakadás tör­tént! A Szerk.) másfél öl mély volt, úgy, hogy a töltés folyvást két víz között lévén a tal­pában levő hibákat figyelemmel kísérni, vagy csak fölismerni is lehetetlen; földet pedig a védelemhez a töltés háta mögötti területről venni szintén nem lehet..., mert a fakadó vizek folytán csupán magán a töltésen lehet járni . , ., ha valamit a töltésre fel kell szál­lítani, azt mind előbb Algyőre kell vinni s onnét végig, a töltésen a rendeltetési he­lyére . .," 16 Az 1857. és 1858. évi árvizek nem érték el a korábbi maximumokat és így a város aggodalmait és tiltakozását, a ,,szakértői vélemények" alapján újból és újból leszerelték. Az 1859. és 1960. évi árvíz már veszélyesebb volt, s Szeged helyzetét különösen súlyosbította, hogy a régi társulat megszűn­tével, az uradalom területéhez tartozó sövényházi töltés védelmére — mely­től biztonsága függött! — még csak lehetősége sem volt. Ezeknek az ár­vizeknek a hatására került sor végre, az említett 1859. évi rendelet alapján, az 1863—1864. évi inségmunkák keretében a percsorai töltésszakasz ki­építésére. Költségeiből — az annyiszor kifogásolt méltánytalan arányosí­tási kulcs alapján — ekkor Szegedre 165 987 forintot, míg az uradalomra csupán 136 041 forintot vetettek ki. Már az 1867. évi viszonylag veszélytelen árvíz 17 is világosan megmu­tatta a töltés védhetetlenségét s így Szeged városa elérkezettnek látta az időt, hogy az alkotmányos élet helyreállításával az országgyűléshez és a felelős magyar kormányhoz fordulva kérje sérelmeinek orvoslását és a tár­sulatból kilépjen. Az országgyűléshez fűzött remények azonban merő illú­ziónak bizonyultak. A közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban pedig továbbra is megmaradtak a Bach-rendszer emberei, s velük együtt a régi szellem, mint ahogy megmaradtak a Pallaviciniek messzenyúló összekötte­tései is. A kormány nemcsak, hogy éveken keresztül nem orvosolta Szeged sérelmét, hanem végülis kényszereszközökhöz folyamodott a társulat fenn­tartásának biztosítása érdekében: felfüggesztette önkormányzatát és kor­mánybiztost nevezett ki élére (1875). Ilyen előzmények után következett be az 1876. évi árvíz — az első nagy figyelmeztetés a legsúlyosabb, s három évvel később valóban bekövetkezett katasztrófa veszélyeire: „Szomorú tanulságul szolgálhat ez . . . arra nézve, hogy mily helyrepótolhatatlanok az olyan tévedések és következményeik, melyek a közönség óhajainak és törekvéseinek mellőzésével és elnyomásával keletkeznek; mily szerencsétlenségeket szül az, midőn az arra legfőként jogosultak el vannak zárva attól, hogy... legjobb tudomásukat követve, érdekeiket önmaguk munkálják, védjék és oltalmazzák . . , 18 Az 1876. évi árvíz február végén kezdődött, s több mint másfél hónapos 16. Nóvák J. i. m. 54—55. p. 17. Maximuma: 22'10" (-v, 722 cm) volt. 18. Reizner J. i. m. 2. köt. 225. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom