Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez
árapasztó-csatornát is feleslegesnek nyilvánította. 11 A város ismételt tiltakozására, a Bach-rendszer vízügyi igazgatása mindezek helyett, az árvízi emésztési szelvény bővítése érdekében, a Várral szembeni Tisza-meder kibővítését rendelte el — a város költségére. Ez azonban hiábavaló munkának bizonyult, mert a Maros hordaléklerakódása a kibővített medret egy év alatt feltöltötte (1857—1858). 12 Az Osztrák Államvasutak Szeged—temesvári vonala azonban mindezek, és a város ismételt tiltakozása (1855, 1858) ellenére — az osztrák pénzügyminisztérium döntése alapján — a követelt ártéri híd nélkül épült meg. Sőt takarékosságból a tiszai vasúti hidat is olyan keskeny nyílásszélességgel (352 m) építették ki, hogy ezzel a Szeged alatti szorulótok visszaduzzasztó hatását betetőző újabb és még veszélyesebb szűkületet hoztak létre, mégpedig közvetlenül a város alatt Az új helyzetben azonban most már hiába követelte Szeged maga a Maros torkolatának áthelyezését: az állami vízügyi igazgatás nem foglalkozott többé az általa felvetett, de az Osztrák Államvasutak nyomására elejtett tervvel . . . 13 Közben a Felső-Tiszán gyors ütemben haladó, de az alsó szakaszon elégtelen szabályozási munkálatok hatására a Tisza árvízszintje állandóan emelkedett. Az 1853. évi szegedi maximum már elérte a 20' 11 "4"' (662 cm) magasságot, s a hosszantartó — hősi epizódokkal emlékezetessé vált — árvédelmi küzdelemben szinte csak a csoda mentette meg a várost. Két évvel később, 1855-ben az árvíz Szegednél már 21'8"10"'-as (687 cm) maximummal tetőzött. A mentesített terület jelentős része víz alá került és a város is csak a megfeszített árvédelmi munkának köszönhette megmenekülését. Ennek eredményességét azonban egyre jobban veszélyeztette, hogy a különböző munkálatok terhét, minden oldalról az Alföld legnagyobb és leggazdagabb városának tekintett Szegedre igyekeztek hárítani: mind a védett öblözet töltéseinek fenntartása, mind a folyószabályozási munkálatok költségeinek jelentős része Szegedet terhelte. A Mindszent—algyői Pallavicini uradalom ugyanis nem tett eleget az 1836. évi szerződésben vállalt kötelezettségeinek, és így Szeged — saját érdekében — kénytelen volt az egész Algyő—szegedi öblözet védelmét ellátni. A vízügyi igazgatás pedig — ellentétben az 1860. évi császári pátens formális rendelkezéseivel — a ,,város érdekeire" való hivatkozással, az ármentesítés eredményességét szolgáló folyószabályozási munkálatok költségeivel Szegedet terhelte 11. Novak J, i. m. 20—23., 63—78. p. (I—II. sz. mell.) — Tény, hogy az újszegedi árteret elzáró vasúti töltés megépülése után, a Bach-rendszer számos hatósága támogatta a Szeged által sürgetett árapasztó-csatorna tervét (u. o. 28—38., 81—107. p, V—IX. sz. mell.); csak a Tiszaszabályozási Központi Felügyelőség (Herrich K.) ellenezte (u. o. 108—113. p. X. sz, mell.) 12. A medermélyítés céltalanságát és a javasolt töltésmagasítás elégtelenségét több hivatalos szakértő (pl. Menapace Flórián orsz. ép. ig.) is elismerte, Nóvák J. i. m. 100—107. p. (VIII—IX. mell.) 13. Szeged veszélyeztetett helyzetében már 1858-ban felmerült a városi körtöltés építésének terve is, azonban a város és a megye hiába kérte ehhez az állam támogatását. Nóvák J, i, m. 99. p.
