Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)

Károlyi Zsigmond: Adatok a szegedi árvíz történetéhez

sulatba a Tisza-völgy valamennyi érdekeltségét — tehát Szegedet is — beszervezte, s biztosította a munkálatok megkezdéséhez szükséges kölcsönöket is.

7 Elsősorban Szeged és a többi polgárosodó alsótiszai parasztváros, és az egész Alsó-Tiszavölgy érdekeit védte — szemben a Felső-Tisza nagybirtokosaival — Vásárhelyinek a munkálatok sorrendjét illető állásfoglalása is: az árhullámok levonulását meggyorsító átvágások elsődlegességének ismételt hangsúlyozása. Mikor pedig az érdekeltségek Vásárhelyi halála után külföldi szakértők meghívását kívánták, Széchenyi Paleocapával különösen alaposan tanulmányoztatta a szegedi Tisza-szakasz rendezésének problémáját, aki ezért itt a Vásárhelyi-féle terven túlmenő méretű mederátvágásokat, illetve pályarövidítéseket javasolt. A Szeged alatti, rendkívül fontos gyálai átmetszés Paleocapa javaslatára került be a Tisza-szabályozás tervébe.

3 A gyálai átmetszés Paleocapa tervében szoros kapcsolatban volt a Maros-torkolat javasolt áthelyezésével, amelyet a veszélyeztetett szakasz helyzetének enyhítése érdekében tartott szükségesnek. Javaslata azonban a városi tanács részéről változatlanul heves ellenállást váitott ki. Az 1879. évi szakértői jelentés ezután bizonyos mértékig igazolta Szeged álláspontját: ha a torkolatáthelyezés gazdasági hátrányait talán eltúlozták is, az biztos, hogy az ezáltal elérhető mintegy 15 cm-es vízszintcsökkentés nem állt volna arányban a munkálatok költségeivel. (1849 tavaszán a szegedi hajósokból, molnárokból és halászokból szervezett sajkás század adott ragyogó példát az árvédelmi munkálatok magasszínvonalú megoldására: a Maros deszki töltésének, a honvédség visszavonulását és egész Torontál megyét veszélyeztető átszakadását — a kétkedő szakvélemények ellenére — cölöpözéssel, rőzsefonatokkal, homokzsákokkal idejében elzárták.)

9 A munkálatok folytatása a Bach-korszakban A katasztrófa előzményei

10 A Szabadságharc bukása után 1850-ben, a megszakadt Tisza-szabályozási munkálatok folytatásával, ismét napirendre került a Maros-torkolat áthelyezésének kérdése is. A tervet azonban végülis nem Szeged ellenállása miatt, hanem az Osztrák Államvasutak tervezett Szeged—temesvári vonala építési költségeinek csökkentése érdekében ejtették el, mert megvalósítása esetén két vasúti hidat kellett volna építeni. Ugyancsak a vasút érdekeinek védelmét szolgálta az a hivatalos szakértői vélemény, amely — szöges ellentétben a korábbi torkolat-áthelyezési javaslattal! — még az árapasztóként fenntartott újszegedi ártéren létesítendő, és a város által követelt, 200 öles híd építését, valamint a katonai hatóságok által javasolt 7. Ennek ellenére — eddig kiderítetlen okokból — Szeged városa a Társulat 1846. évi szerződését nem írta alá. 8. Paleocapa, (Pietro) Péter: Vélemény a Tiszavölgy rendezéséről. Pest, 1846. 44—45., 114—123. p. 9. Reizner J. i. m. 2. köt. 140—141. p. 10. Források: Nóvák J. 17., Lázár Gy. 50., Reizner J. és Szabó L. 100. sz. i. m.