Gonda Béla: A magyar hajózás (Budapest, 1899)

III. Rakpartok, kikötők, téli menhelyek - Budapesti rakpartok és kikötők

III. FEJEZET. RAKPARTOK, KIKÖTŐK, TÉLI MENHELYEK. I. BUDAPESTI RAKPARTOK ÉS KIKÖTÖK. AGYARORSZÁG vizi forgalmának ugy földrajzi fekvésénél, mint kereskedelmi jelentőségénél fogva természetes góczpontja Budapest, legkivált azon oknál fogva, mert az itteni malmok, a melyek teljes üzem mellett képesek évente 10 millió métermázsa gabonát felőrölni, az ország gazdasági terményeinek legfőbb fogyasztó piaczát képezik. Budapest azonban ettől a helyi körülménytől eltekintve is minden tekintetben hivatva van arra, hogy nemcsak a belföldi forgalomnak, de a nyugatról keletre és keletről nyugat felé irányuló nemzetközi kereskedelemnek is góczpontja és irányitója legyen. A vizi forgalom fejlődésével a főváros mentén különféle rakpartok épültek, a melyeken ma a vizi forgalom lebonyolódik, de ezek a modern kereskedelem igényeinek egyáltalán nem felelnek meg. Az első rakpartot 1859-ben a Dunagőzhajózási társaság építtette saját költségén és pedig a pesti lánczhidfő két oldalán, fel- és lefelé összesen 285 méter (150 öl) hosszban, bástyaszerü kőfallal övezve, nyilt és zárt raktárakkal, szolgálati épületekkel, mely építkezés a társaságnak másfél millió írtjába került. Ennek a tulajdonjoga 1895-ben a fővárosra szállott át s azóta ezt bérben birja a társaság a fővárostól. Folytatta ezt a partépitkezést Pest városa először fölfelé a Zoltán-utczáig 355 méter hosszban, majd az 1864— 1867. években lefelé a görög templomig 680 méter hosszúságban. Ezek a rakpartok mind emeletesen épültek; alsó részük, mely a hajók rakodására szolgál, 5-7 méter magasan van a Duna legkisebb