Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

A magyar népies halászat mesterszótára - Mesterszótár

hal tartózkodni szeret. Sokszor oly értelemben is, hogy az időre vonatkozik, a melyben valamely faj bizonyos helyen meg szokott jelenni. HAI. KOPOTOJA — Ujfalvi-Szikszai — brancha. HALKUFÁR — Kresyierics — I. Haláros. HAI.MASZI.AG — Kresznerics — a legközönségesebb a törött borostyánbogyó, pálinkával meglágyított kenyérbélbe gyúrva s jókora borsónyi golyóalakban a vízbe hányva. HALÓ — Ujfalvi-Szikszai xvi. század — rete. HÁLÓ — általánosan — fonalból kötött, sokféle szerkezetű halászszerszám. HÁLÓÁLLITÁS — Tihany — az öregháló úgy készül, hogy a bokor minden embere egy tizedrészét köti ; a midőn a részek készen vannak, a bokor összejön, a részeket összeköti ; ez a hálóállitás ; 1. Állítás is. HÁLÓBÉL — Máramaros, Visk — az eresztőháló aprószemű, középső része, 1. Eresztoháló. HÁLÓBOKOR — Balaton — I. Bokor. HÁLÓCSAPÁS — Balaton — minden egyes hely, mely a jég alatt meghalásztatott s a melynek nyomát (csapását) a lékek mutatják ; de a meghalászott pont, mint egység is : «három csapást halásztunk meg«. — Különben 1. Vonyó. HÁLÓ FÖLE — általánosan — a húzóhálóknál az úszókkal a víz színén járó rész, ellentétben a háló aljával, melyet a kövek, egyáltalában súlyok elsülyesztenek. HÁLÓHÁNYÓ — Körös menten — az a legény, a ki tanyavetéskor a hálót kihányja. HÁLÓHÚZÓ — Ipoly menten — 1. Turbukvas. HÁLÓKŐ — Balaton, őshalászat — az alínra kötött súlyozó kövek, tégladarabok. HÁLÓKÖTŐFA — S^ekely-Keres^tûr — I. Bécze, Börcz. HÁI.ÓKÖTŐTŰ — S^ékely-Kercs^tûr — I. Hálótű. HÁLÓMENTŐ — Hegykő, Saród — a karikán az a keresztvas, mely a hálónak a tengelyre való feltekerődését lehetetlenné teszi. HÁLÓMESTER — Kopácsi — a tanyavetésnél parancsol. HÁLÓS — Agárd — hálóval halászó halász. HÁLÓSZEM — Királyföldi — a hálónak egyes szeme. HÁLÓSZOLGA — Bódva, S^endrőn — a négvkávás merítő, tulajdonképen ághegyháló rúdjának megtámasztására szolgáló, piszkés, talpas és ágas fa. HÁLÓTŐ — Miskolcz — I. Hálótű. HÁLÓTŰ — általánosan — fából készült, lapos, orros, nyelves és lábas szerszám, a melyre sok fonal reáhányható s a melylyel a hálókötést végzik. HÁLÓT VETNI — Kuthy — a hálót a halászatra vízbe vetni. HÁLÓT VONNI — Kuthy — a kivetett hálót kihúzni. HÁLÓVARRÁS — régi okiratokban — egyértelmű a hálókötéssel. HÁLÓVARSA — Kis-Majtény — I. Szárnyas varsa. HÁLÓVESSZŐ — Göcsej — I. Káva. HÁLOVETŐ — Tápé — az a legény, a ki a hálót kiveti. HÁLÓZACSKÓ — Komárom — kis zacskó, hálóból kötve, a melyben a halász apró ezókmókját, vagy eleségét tartogatja. HÁLÓZNI — általánosan — hálóval halászni. HALŐRHAD — Kuthy— tokhalak értelmében. HALPECZEK — egyenes, mind két végén hegyes halászszcrszám, mint legősibb formája a horognak.* HALPÉNZ — squama.* HAL PÉNZE — sok helyen — hal héjjá, pikkelye. HALPIACZ — Kresznerics — az a hely, a hol a halat rendesen árulják. HALSERTE — Királyföldi — I. Halsörény. HALSÖRÉNY — Szeged — a fésűshalaknál (Percoidei) a hátsörényúszó (p. dorsalis). HALSZÁLKA — Kiráhföldi — I. Szálka. HALSZÁLKÁS SZÁRNY — Tóth Pál, BONNET fordításában — kemény szálkák közt feszülő halúszószárny. HALSZÁRNYA — általánosan — a hal úszószárnya. HALSZÁRNY — Orbis pictus 1708. HALSZATYOR — Királyföldi — gyékényből fonott, a hátra akasztható szatyor (Bodrogköz); helyesen halászszatyor. HALSZEDŐ — Kiráhföldi — a ki a kifogott halat felszedi. HALSZERKŐ — Szeged — a Sterna fajok, mint halászómadarak ; I. Halászcsér is.