Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A hal és a tudomány

Az alakok során a halszáj csővé, csíptetővé nyúlik ; az úszószárnyak valóságos zászlókká szélesednek, majd ostorokká nyúlnak ; a test néha síkosán sírna, majd tüskés, mint a süné; majd oly fegyverzettel találkozunk, mely nemcsak a fejlődés szempontjából nevezetes, hanem egész minémüségében mesésnek látszanék, ha nem volna természetes. A tenger kardorrú halának (Xiphias) felső állkapcsa iszonyatos karddá nyúlik ki ; a Pristis-halnak kard helyett rettenetes, kétoldalt fogas fűrész a felső állkapcsa; reáakadunk a legcsodásabb, valóban rémes külsőjű formákra, a minőket a poklot benépesítő költő vagy festő képzelete sem igen teremt, a melyekhez képest szent György sárkánya csupa gyerekjáték; ilyen a tenger ördöghala (Lophius), a varangyékhal iBatrachus) stb. Az úszószárnyak hol szívó szervvé (Lepadogaster, Echeneis), hol valóságos és oly szárnynyá alakúinak (Exoccetus, Dactylopterus), hogy a hal a víz fölé szökve, nagy darabon röpülhet, akár a madár ; néha lábszerűen alakúinak í Periophthalmus) s a hal az iszapon ugrálhat mint a béka; ismét a legcsodálatosabb módon foszlanak, szinte káprázatos képet kölcsönözve a halnak, mint pld. a Pterois- és a Pelor-hal. Es ha a nagyságot veszszük,valóságos óriások mellett ott látjuk a törpeséget s e két végső pont között minden képzelhető fokozatosságot. így vagyunk a színekkel is. Az iszapos vagy fövenyes vízfenék zöldes, vagy fakó színezetén kezdve, a színek egész fokozata áll előttünk, csúcsán a szín és fény oly tüzével, ragyogásával, mely megszégyeníti a festő festékes ládájának legtisztább foglalatját s megszégyeníti az ötvösmesterség minden színes zománczát, drágakövét, avval az összeállítással egyetemben, a melyet emberi szín és formaérzés egyáltalában kiteremteni bír. És így állunk végre magával az életmóddal is, különösen az elem tekintetében, a melyhez a hal lélekzési módjával kötve van. Bátran kimondható, hogy minden víznek akad hala. Valameddig megvan a mód arra, hogy a hal bizonyos természetű vizet megszokhasson, valamely faj meg is szokja s ez annyira áll, hogy — messze se menve — Ó-Buda és Zala-Hévíz meleg vizeiben, még pedig magán a forrás-