Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 2. (Budapest, 1887)

III. Természethistória - A magyar édesvizekben élő halak rendszeres átnézése - A fajok leírása

sörényúszó kezdeténél a legmagasabb s ez a magasság 5V3—)7

2

"-szer lordul meg a test hosszában; a száj, mint a rózsás márnánál, kissé torok felé nyiló; az ajkak kevésbbé húsosak, a bajuszok közül a szájzugon álló eléri a szem hátulsó szélét, a felső ajaké az orrnyilast. A hátsörényúszó a test felehosszában kezdődik, s ez a kezdete a hasús/ószárnyak elé esik ; terjedelménél csak kevéssel hosszabb ; az alsósörényúszó sokkal magasabb mint a milyen széles s leghosszabb sugarai túljárnak a hátúszósörény magasságán. Szín szerint a hátfél sötét olajbarna, az oldalak barnássárgások, ezüstös fénybe játszók, a has felé sárgások, kissé fémfényüek ; a hát és az oldalaknak felső fele barnán, néha foltosán összefolyva pontozva-pettyegetett, mely rajz a has felé csökken ; a torok és a has eleje fehéres. A szemcsillag belső szélén keskeny aranyos karikával, egyébként aranyos és különösen felső felén sűrű feketés és barnás pontokkal sötétítve. tvik : május, június hónapokban. Fogása : horog és különösen a farszákos hajtóhalászat. A Petényi-márna a magyar halak ismeretére nézve sok tekintetben érdekes. PETÉNYI, a faj felfedezője, jegyzeteiben körülbelől ezeket mondja: «Ezt az eddig ismeretlen márnafajt először 1837-ben a Poprádban fedeztem fel s el is küldöttem HECKEL barátomnak a többi Poprádhalakkal, ki azonban annak összehasonlítására akkor rá nem ért. Másodszor ráakadtam 1844-ben erdélyi utamon a Csernában. Harmadszor, 1847-ben ismét a Poprádból hoztam; 1849 február 10-kén fogtam legtöbbet a Turopolyai malomárokban. HECKEL szerint a Marosban, a Szamosban — Kolozsvár táján —, Szeben és Brassó vidékén is előfordul. » HECKEL, PETÉNYi-féle példányokra alapította a fajt, mely, PETÉNYI szerint, 1847-ben kéziratban már megvolt. 185 3-ban BIELZ E. A. értekezett az erdélyi vizek halairól a nagyszebeni társulatban s e halat «Pseudobarbus Leonhardi» név alatt írta le s — rosszul — le is rajzolta; HECKEL azután főművében — 18:8-ban — visszaállította a lajt 1847-ből eredő kézirata értelmében s érvényre is juttatta, mert a hal nem pseudo, hanem igazi márna. A Petényi-márna szereti a sebes vizet s alapjában pataki hal; leginkább a pisztránggal egy vizet tart; különösen szereti a kisebb zuhogókat, a midőn a víz a köveken s egyéb akadályokon átbukik ;