Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)
I. Történeti rész - I. A halászat őskora
Itt akadnak azok a dárdaszigonyok (3. ábra) a melyeknek a hegye finoman kiszilánkolt kovakő, a többi szigonytest csont, még pedig szakás. Itt a sebet a kova ütötte s nyomán behatolt a csontrész, mely szakásságával megfogta a halat. A szigonynak e korba bevett fejlődése egyfelől a szakák számának növekedését, másfelől a kétágú szigony keletkezését mutatja. Ezt a fejlődési irányt indokolja a hal természete: a sikos test, sokszorosan még kemény pikkelyekkel is fedve, úgy hozta magával, hogy az egyágú szigony könnyen lesiklott, a hal elmenekült; sőt a kiszakadás is előfordulhatott. Az egyik irányzat tehát a csontszigonyt a tüskésségre fektette, (4. ábra), * mig a másik irányzat a kettős, belől szakás ágra tért (5. ábra); és így elmondhatjuk, hogy a mai kétágú szigonynak előzője a kőkorban van. A halászszerszámok megítélésénél mindig a hal természetére kell tekintenünk, mert minden magyarázatnak viszonylag legszilárdabb alapját csak ez képezi és képezheti. Ez mindenesetre természetesebb magyarázat s így elfogadhatóbb is annál, a mely bizonyos rajzokra alapíttatott. Ezeknek a rajzoknak igen tanulságos a történetök. CHRISTY és LARTET, a hires Madelaine barlang kutatói, a többek között oly vésett csontot találtak, a melyen a diluviális korszak halászának alakja látható, a mint szigony nyal fölvegyverkezve, épen partra száll, melyet azonban nem a part rajza, hanem két lófej ábrázol ; a halász zsákmányát egy óriási angolna képezi. * Ez föltétlenül szigonynak vehető ; LUBBOCK nyilnak mondja, mig Christy és Lartet dárdaszigonynak nézi. Nyilnak bajos venni, mert távolságra az íjj-nak nincs annyi ereje, hogy a sok szakot a húsba üsse. Az igazság valószinűleg az, hogy sok szigony nemcsak halra, hanem hadakozásra való is volt s nem lehetetlen, hogy épen ez szolgált halra és emberre. Mint ma is élő szigonyt lerajzolja Blanchérc «La PCche etc.» 1808. p. fig- ?943. abra. Szigony kovahegygyei. 4. ábra. Tüskés szigony. 5. ábra. Kétágú szigony.