Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

I. Történeti rész - I. A halászat őskora

nyos körülmények között, például kiásva, az őskornak tulajdonítottunk volna: sokszor igen előrehaladott nemzetek halászatában még ma is élnek. Mindez együttvéve nemcsak időre és időrendre nézve, hanem egyáltalában is csak viszonylagos értéket kölcsönöz az őskorról szóló fejtegetéseknek. AZ ŐSHALÁSZ NYOMAI. Az ősrégészet rendszeres ásatásai, a barlangok kutatásai arra tanítanak, hogy az őshalász nyomdokai elvezetnek a földkéreg alakulásainak ifjabb korszakaiba. A barlangokban fölkutatott, halászatiaknak vett eszközök között mint legrégiebbek azok vannak elfogadva, a melyeket BOYD-DAWKINS, a kiváló angol barlangkutató, az úgynevezett Kent barlangból — Kents Hole — határozott meg. A két szerszámdarab csontból készült dárdaszigony ; ősrégiségét a/ mutatná ki, hogy a kardosfogú oroszlán csontjaival együtt találtatott. Az őslénytan tudománya a kardos fogú oroszlánt — Machairodus longidens — a földkéregnek úgynevezett « legifjabb plioczén» alakulatához sorozza, tehát ahhoz, mely a jégkorszakot s a diluviumot megelőzte s a melyből az ember létezésének nyoma biztosan mindeddig kimutatva nem volt. Ez a körülmény sokat árt annak az állításnak, hogy ez a két dárdaszigony valóban a legősibb; s azt BOYD-DAWKINS érezte is; rajta volt, hogy a legifjabb plioczént a jégkorszak kezdetével kiegyenlítse, akként, hogy az oroszlán a mondott plioczén végső szakából való volt, a midőn már az a lehűlés vette kezdetét, a melyből a jégkorszak keletkezett. Ez természetesen csak föltevés, melynek döntő súlyt nem tulajdoníthatunk s legjobb avval érnünk be, a mit FRIEDEL ERNŐ* mondott, hogy t. i. ha e dárdaszigonyok a barlangoroszlánnal nem is egyidejűek, de minden esetre igen régi. valóban ősi korszakból valók. A most dívó fölfogás szerint az u. n. kőkorszak az, a mely az • Aus der Vorzeit der Fischerei. Berlin 1HH4.