Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

segél képezik, vannak kis kalászok, ú. m. koczások és fenekesck vagy horgászok; néha mind a két faj egy emberben egyesül. A koczás - egy a keczéssel és bónéssal — a hosszúkeczét vontatja a Duna fenekén; a fenekes a fenékhorgot veti ki a fejkőhöz kötve s minden tizedik horogban egy-egy horogkövécscsel lekövelve. A fenékhoroggal való halászásnak ősi és fejlett voltát semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a horogra valónak, a mit t. i. a hal csalogatása végett a horogra húznak, külön mesterszava van, t. i. «pelle» — innen pélléző, pélleszedő — és hogy a fenekesek kezén maradt meg a fentő és a kuttyogató vagy — komáromiasan —• butytyogató. Az előbbi nyilván a történet előtti őskorba, az utóbbi messze keletre vág vissza, s reá mutat a «kumai magyarságra. » A komáromi halász ma is halászsarut visel; hatalmas csizmát, melynek szára térden felül ér s melynek megvarrása régenten a timár czéh remekei közé tartozott. A Dunának, teljesen függetlenül minden földirati és közigazgatási beosztástól, külön halászfelosztása van, még pedig tanyák szerint; minden tanyának neve van s e nevek teljes figyelmet érdemelnek, kivált a régi okiratokban előforduló helynevek meghatározásának tekintetéből, a mire a történeti rész reá is mutatott. A tanyák im ezek : Keszizátony, Lérióra, Fősső forgó, Hármos forgó. Lovadi rí alja, O regtanya, Hamarja, Léri farok, Flórián, Faluajja, Körtitanya, alsó » középső, Körtitanya, fősső, Hegyajja, Vizás, Bene, Szívás ajja, Szaros, Jázos, Ludas, Disznós, Zsitvaajja, Szenes, Bők, Keszegés, Fokajja, Pusztatemplomajja, Marczibilla, Lidia, Szegfűtanya, Beresleg, Pinkezátony, Lópéra, Paczalos, Pörös, Főhágó,