Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

a kijáró apacs hamar partot érjen, a laptáros és mester között a félkor úgy legyen, hogy a kihúzóhely partrésze képezze a húrját. A mikor a kijáró apacs a partra ért, a két legény elereszti a kötelet, az apacshoz siet s kezdődik a kihúzás: az egyik legény húzza és 8-ba rakja az ólmos inát, a másik a párás fölét. Ez alatt a mester elővette a tanyasz.ákot, rátámaszkodott, ballábát pedig rátette az ólmos ínra, hogy le-leszorítgassa a víz fenekére, nehogy a hamis dévér vagy a bagolykeszeg kiosonhasson. A laptáros mind e műveletek alatt lassan s mind közelebb hozza a kihúzó leié a háló tartóvégét s mikor ilyeténképen a háló már szűk patkóalakra van összehozva, a mester a laptárosnak int s azt kiáltja: «hú!». A laptáros megáll, mint a czövek, kioldja a farhám matakjából a tart(') kötelet s befordítja az apacsot, hogy a háló borítson. Képünk azt a pillanatot ábrázolja, a mikor a két legény javában húzza a hálót, a mester — a tanyaszákra támaszkodva •— letartogatja az alinat s kezével intve, azt kiáltja: «hú!» M íveli pedig mindezt oly méltósággal, mint bármely hajóhadnak a parancsnoka a maga dolgát. Leírhatatlan az a serénység, igyekezet, a mely a kihúzáskor uralkodik: minden ember tudja, hogy a késlekedés annyi, mint a bekerített hal szökése, vele osztalékjának apadása — hát istenigazában töri magát. A mester azalatt szorgosan vizsgálja a mind összébb vonuló kör színét; lesi, nem burványlik-e a háló szélén a víz,ami annak jele, hogy nagy hal került a hálóba Mikor a félkör már alig 3—4 méter, a halak megérzik a végveszedelmet s ;i víz mintha forrásnak eredne; egy-egy tapasztalt vén dévér kibukkan s keszegoldalt átveti magát a háló fölén — megmenekül ; itt egy harcsa vastag fejével túrja az iszapot — ott keresi a menedéket s a nagy turkálásban ostorszerűen csapkod a farkával, mely a vizet meghasítva pörsölő hangot ád ; a tok hol a fejét üti fel, hol a háta jelenik meg — ez bukkol ; a kecsege hegyes orrával betúrta magát valamely hálószembe s megnyaklott; — végre a víz. elfogy, csak sáros iszaptócsa van még, a melyben rettenetes a pocskolás, túrás, hemzsegés. Ekkor a mester előveszi a tanyaszákot, a prédát ebbe töltik s