Herman Ottó: A Magyar halászat könyve 1. (Budapest, 1887)

II. A magyar halászat szerszámjárása és a magyar halászélet - A magyar halászélet

III. A « LÁTOTT HAL». TIHANY ÖSHALASZATA. Képpel. Szent Márton napja körűi az idő már késő őszre jár. A fák lombja, elsárgulva, rég lehullott s a Balaton szabadon vágtató, borzongósan hideg szele a tihanyi fokon végig söpörve, fölkapja azt a lombot, megkavarja a nagy űrben, azután — mintha unná a játékot — kiereszti. A lomb elül a habok taraján, mint a felriasztott seregélvmadár kóválygó csapata az ingó nádas sűrűjében. Az avar fakó színben, a szántódi nádas aranyos barnában aluszsza álmát s a madárvilág is teljesen megváltozott ; vele az egész tó képe. melynek oly jellemzően kiegészítő része épen a madarak élete, mozgalma. Eltűnt a küszvágó, mely sokaságával, lengő röpülésével, hófehér színével a tó nyári képének oly annyira megadja a tenger zamatát. A kócsag, a szürke és vörös gém már nem riadoz fel a szélvizekből ; a bölömbika elhallgatott; a nádiveréb rikácsolása azonképen. Most a vadludak a siető, részben az észak messze tájairól érkező ruczaseregek uralkodnak a levegőben, az északi sark tájáról való búvárok pedig a nyugtalan vizeken ; de igaz, a lócsér is kering és lebeg a habok fölött, csakhogy vendég voltát rögtön elárulja : megjelenik — eltűnik. A sikvíz csillogása, színek szerint változó játéka is másnemű már. Borús napokon az ólom színe az uralkodó ; tiszta időben a tengerzöld. - Ha a szél elül s szakadozott felhők borítják az eget, ekkor a nap világa foltosán éri a vizeket s a foltok, néha elnyúló szalagok, hol szmaragd-, hol nilus-zöld színben tündökölnek. A tónak egyes részeit köd borítja; s ha a tihanyi fokról akár Balatonfő, akár Balatonfenék felé tekintünk, szemünk a ködbe téved, s partot nem érve, valóságos tengeri képet élvez. HFRMAN O. A magyar halászat. W