Birly István: Csolnak-ut Rotterdamtól-Pestig (Budapest, 1863)

KIRÁNDULÁS SZÁRAZ FÖLDÖN

modorában, különösen ily felette kellemetes nöi társaságban „in terra ferma" tölteni, és fáradt tagjainkat némileg pihentetni. Mindenfelé kérdezősködtünk, tudakolództunk, uti-kézikönyvekben kutattunk, mindenütt az aar-völgyi kirándulás elnemmulasztandónak állíttatott; elindultunk tehát hölgyeink társaságában a reggeli gőzössel Remagenbe és itt kocsit fogadva a nagy természet-csoda megtekintéséhez fogtunk. Egy szegény kis folyócska, mit jó lelkiismérettel pataknak lehet nevezni, adja nevét a völgynek, melynek unalmas, minden legkisebb szépség nélküli kanyarulatain negyedfél óra hosszant vonattunk porban, és] hőségben; piszkos szegény falukon, nyomorult szántóföldeken, végre kis szőlőhegyeken kivül egyebet nem találván, a hely regényességét egy itt-ott kiálló, sziklának nevezett, élével felfelé állitott kő képezte. Egész a völgy végében egy kis alagúton át egy igen rosz korcsmához, a kirándulás czéljához jutni, és e mellett egy parton, egy kis bizonytalan eredetű rom található, mely körül egy nyerészkedő szellemű ember sorompót vont^ és a kiváncsi utastól tíz garast fejenkint vesz beeresztési díjúi; az igaz, hogy ki ingyen lehet jönni, a mi igen nagy jótétemény, mert kilátás oly kevéssé lévén, mint árnyék, mindenki igen örül, ha a kelepczéből ismét megszabadul, lemenés alatt pedig a regényesség emelésére számtalan koldus gyermekek élénkítik az utat. Most következett a bajok legnagyobbika, hogy t. i. azt az egész unalmas kellemetlen utat, melyen az ember eljött, ismét vissza kellett tenni, noha az élvezet változatossága miatt, — ha az ember előre kialkudta, — a kocsisok egy kissé félre eső falun hajtanak vissza, de minthogy ez csak az utat fél órával hosszabbítja, minden legkisebb érdek nélkül , bár kikötöttük volt fogadósunk tanácsa szerint, most nagylelkűen elengedtük. De mindamellett mind a gőzöshöz, mind a vaspályához későn érkezvén, Remagenből haza ismét kocsin kénytelenítettünk jönni, de ekkor már a forró nap, kellemes holdvilágos estévé változott, és az unalmas Aarvölgy helyett, a Rajna-völgy legszebb részén vonult át utunk. Rolandseck-be érve pedig, mi is jó lelkiismérettel mondhattuk, a szintén Aarvölgyibe készülő újonnan érkezett utasoknak, hogy igen kellemes napot töltöttünk. Másnap nehéz felhők fedték a Rajnát és sűrű eső zúgott le azokból, miben okot szerettünk volna találni kellemetes ittmaradásunk meghosszabbítására. De míg e felett tusakodtunk, a felkelő nap sugárai keresztül törve a felhőkön legbájosabb világításban tünteték elé a szép vidéket. így semmikép sem igazolhatván további itt tartózkodásunkat, bár nehéz szívvel, de feladatunkhoz híven, búcsút