Birly István: Csolnak-ut Rotterdamtól-Pestig (Budapest, 1863)

ELEVEN HORGONY

29 K. Gy. egyik jószágán, valamely gyár felállítása s kezelése érdekében több ideig hazánkban mulatván, meglehetősen megtanulá a magyar nyelvet, és reá is ösmert a hajónk hátulján lobogó magyar zászlóra. Szívesen társalkodtunk vele kis ideig bár törött magyar nyelven, mert azon kivül, hogy kellemes volt ismét kedves anyanyel­vünket használhatni másokkal, nem lehetett nem jó indulattal viseltetni egy idegen iránt, ki rövid ittmulatása ideje alatt érdemesnek tartotta megtanulni nyelvét azon országnak, melynek, fájdalom, számos lakosa élte hosszában nem talál erre időt. A fogadós, kihez szállottunk, már nem csavarta fejét mint a hollandi, nem akart házából visszautasítani, legszebb szobáit kinyitá, legjobb étkeit hozá az asztalra, sőt nem is engedte, hogy kiviile más valaki szolgáljon, de folytatta ezen mély tiszteletét a számla Írásánál is, s ott mulatásunkat mintegy 8 tallérral fizettük meg. A hőség oly nagy volt, hogy bár felit nem tettük volt még meg napi utunknak, nem tudtuk magunkat fél négy előtt indulásra szánni. így történt, hogy bármily nagy iparko­dással is feküdtünk evezőinknek, még is egészen besötétedett, mielőtt „Düsseldorf"-ot. elértük volna, de más helységet már most nem találván, kénytelenek voltunk foly­tatni utunkat, és már közel értünk czélunkhoz, midőn rögtön egy a sötétben ki nem vehető, vizzel elborított kősarkantyúra felültünk. Oly iszonyút ropogott hajónk, hogy már szinte éreztük a bedűlő habokat, de rögtön visszafelé nyomva evezőinket, baj nélkül elszabadultunk és nagyot kanyarodva az itt igen széles folyam közepe felé, minden kitelhető vigyázattal tovább haladtunk. A Rajna itt oly különösen kanyarodik és a szemközt lenyugodott nap vör­henyes utófénye oly tökéletesen elvakítá szemeinket, hogy alig tudók, merre járunk. profunda premit nox, Et medios fluctus caeci ignarique locorum Currimus *) Evezőinkkel észrevehettük, hogy ismét kövek közt haladunk és a jövő percz­ben úgy éreztük, mintha a hajó orrával fölfelé emelkednék, míg a víz oly erővel nyomott vissza, hogy az evező csapás közepette mintegy megakadtunk. „Húzd mint birod!" szólítok egymást, és nagy erőfeszítéssel szerencsésen átvergődtünk az akadá­lyon. Fertály óra alatt minden kerülés daczára háromszor mentünk át hasonló szerencsével ily kellemetlen helyen, mi nem volt egyéb, mint a víz medrébe messze *) Orpheus : Argonaut.

Next

/
Oldalképek
Tartalom