Schmid Antal: Fillértár mindennemű közhasznú isméretek terjesztésére (Pozsony, 1834)
1834.] FILLÉRTÁR. 11 meg kell gondolni, hogy ezen szám az egész mértéknek 1/4 részét teszi; következőleg a' többieknek is 1/4 részét, az az Celsiusén 25, Reaumurén 20 számnak felel meg. Vagy ha azt akarjuk tudni, mily irányban van Celsiusénak 40 része Reaumuréhoz és Fahrenheitéhez: arra kell figyelni, hogy 40 szám egész Celsiusi paránymértéknek (scala) 2/5-ét teszi, következőleg ugyan azon irányban kell emezeknek is megfelelnie, az az Reaumurnél 32 — 's Fahrenheitnál 72-nek 's a' t. — Ezen Fahrenheit födözte föl azt is: hogy a' viznek korábbi, vagy későbbi felforradására nem csak a' nagyobb vagy kevesebb hév-mérsék, hanem annak csekélyebb vagy erősebb nyomása is hat; hogy következőleg az hegytetőn, hol a' levegő vékonyabb, korábban kezd forrni, mint völgyben. Az ide mellékelt képen a' leirt 3 hévmérőnek paránymértéke (Scala) ábrázoltatik. — Az anyák' befolyása fiaik' gondolkozásmódjára. Igen nagy hatás, melly az apának gyermekei iránt mutatott komolyságában 's szelídségében rejtez, úgyannyira, hogy ezeknek jövendő életök' sorsa nem ritkán annak nyájas, méltóságos és okos viseletével határoztatik eL Nem szeszély, nem indulatoskodás javítja a' gyermeket, hanem character' szilárdsága, csendesvérüség és meggondolás. Ki a' lehetségig állhatatos, ki a' vallást és az ész' szabályait követi , az alapítja meg gyermekeinek szerencséjét, az teszi őket jámbor, jó erkölcsű embe-^ rekké. De különösen jeles befolyása van, kivált fiú-gyermekeire, az anyanak, ki ha nyájas, nemes gondolkozású , ajtatos , fiai már ifjontan sokat magokba sziván erényeiből, azokat egész éltökön át megtartandják. Az anya szelídségével 's jóságával nemesíti fiainak szivét, mellybe nem csak vallásos elveket ültet, hanem ama' elhatározottságot is beoltja, hogy mindég jók 's becsületesek legyenek. Soha se feledkezzék arról, mennyi jót eszközöl gyermekeiben, jelesen a' fiúkéban, saját ajtatos életpályája, iparja, reudszeretete, csinossága 's takarékossága; mert a' fiú anyjához inkább szít mint apjához ; amannak szelíd módja jobban hat sebes érzetire, 's fékezi vad szenvedélyű; tanácsa, vigasztalása, intése mély gyöket ver szivében, 's nem felejti, mit javára mond 's teszen. Mennyi befolyása nem volt (hogy csak egy két honi 's külföldi példát hozzunk elő) 1-ső Mátyásunkra édes anyjának a' nevezetes Szilágyi Örzsébetnek — kinek nagy fija hazánk' évkönyveiben mint hős vezér, jeles kormányfi, bölcs törvényszerző , és tudós örökíté nevét — mennyi Goethére, ki maga beszéli édes anyja felöl: hogy mindig vidám, takaros, a' könyvolvasás' kedvelője, mások' javára segédül törekvő vala, 's mindezt fijába is eleve beoltá. Klopstokra öreganyja hatott különösen, kinek kedvencze vala, 's kiről maga bizonyítja, hogy először is ő általa serkentetett ajtatos életre. Vallásos érzelem nemesíti az asszonyokat; szánakozás és jótékonyság sok szép erénynek kútfejei. Érzékeny szívvel 's józan ésszel képesek ők egész nemzetséget boldogítva feltartani. Kecske-ügyesség. Clarké utazó Jeruzsálem és Bethlehem közt útjában egy Arabsai találkozók, ki pénzért különös ügyességű kecskét mutogatott. Mialatt t. i. ő egyet dalolt, a' kecskének több egymásra alított henger (cylinder) vagy inkább teli fagyott pohár alakú fatuskók hegyébe kelle fölmásznia. Először a' legalsó tuskóra állott, utánna egy másodiknak lapjára, azután a'harmadikéra, negyedik - ötödikére, a' mint ezek t. i. egymás után rakattak, míg több láb magasságra emelkedett a' föld színétől; mind a' négy lábát oly feszesen rakván a' tuskók' csekély széleire, hogy egyike sem mozdúlt ki helyéből. Látni lehet, mennyire tanulékony ezen állat; sőt innen az is könnyen megfoghatóválesz, mennyire tud a' legmeredekebb sziklákon 's azoknak hegyes ormain legelni, hol lábainak alig van helyök megállapodhatni. A' legfönsőbb tuskó , mellyen Clarké e' kecskét látá, csak két hüvelyknyi átmérőjű 's mindenike e' hengeralaku fadaraboknak G hüvelyk hosszú vala. Utoljára