Dr. Deák Antal András: A háromszögeléstől a Tisza-szabályozásig. (Források a vízügy múltjából 10. Budapest, 1996)
I. A TISZVÖLGYI TÁRSULAT ALAKULÓ ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÉS A SZERZŐD VÉNY - 150 ÉVVEL EZELŐTT ALAKULT MEG A TISZAVÖLGYI TÁRSULAT (TANULMÁNY)
150 ÉVVEL EZELŐTT ALAKULT MEG A TISZAVÖLGYI TÁRSULAT A királyi biztosok és a vízszabályozások Szokásban volt Magyarországon a nagy vízszabályozási munkákhoz királyi biztosokat kinevezni, hogy mint a legfelsőbb akarat képviselői az eltérő érdekeket a helyszínen közös nevezőre hozzák, a munkálatokat felügyeljék és irányítsák. Ezek a megbízottak nem vízügyi szakmérnökök voltak, hanem a kormányzat bizalmi emberei, miként pl. br. Vay Miklós, mérnöktábornok, a Körösöknél, a testőríró br. Orczy Lőrinc a Tiszánál, gr. Széchenyi István az Al-Dunán vagy gr. Inkey László a Drávánál. A szabályozások elsősorban államérdekeket szolgáltak. Különösen a víziút-építésre áldoztak pénzt és energiát kereskedelmi és katonai célból. A kezdeményezés felülről jött, a költségeket az állam állta. A XVIII. sz. végén a földesurak és birtokosok részéről is jelentkezett az igény, hogy rétjeiket, termőföldjeiket az árvizektől, vadvizektől megszabadítsák 1 . Ez az alulról jövő kezdeményezés fordulatot hozott a magyar vízszabályozások történetében. A társulati eszme A termelői szemlélet és viszonyok megváltozásával, és a napóleoni háborúk gabonakonjunktúrája által a mezőgazdasági termékek felértékelődtek, ami megnövelte a földbirtokosok termőföld-nyerő kedvét. Egyre-másra alakultak meg az egy-egy terület ármentesítésére vagy lecsapolására szerveződött társulatok. Működésüket először 1807-ben szabályozták törvénnyel 2 . 1810-ben már a jogilag is rendezett alapokon szervezte meg József nádor a Sárvíz szabályozása érdekében a környék birtokosait. A munkálatok Veszprém, Tolna és Fejér vármegyét érintették. Bár a közös teherviselést nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, 1825-re elkészült a Sárvízcsatorna, avagy a "Nádor-csatorna". A vízi társulatoknak - miként az a Nádor-csatorna esetében is megmutatkozott - számos nehézséggel kellett megküzdeniök. Egy-egy folyószabályozás vagy mocsárlecsapolás ugyanis nagyon sokak érdekét érinthette, esetenként sértette. A különböző tulajdonosoknak gyakran homlokegyenest eltérőek voltak az érdekeik. A folyómeder szabályozásánál nem egyszer malmokat kellett lerombolni, birtokokat az új mederrel kettészelni, és mindig voltak olyanok, akiknek még ha hasznára lett volna is a megváltozott új állapot, nem akarták, vagy nem tudták a rájuk háruló költségeket, terheket felvállalni. Éppen ezért nem lettek volna életképesek a vízi társulatok, ha támaszt a törvény által nem kapnak. A törvény pedig kimondta: ha egy terület birtokosainak többsége egy vízszabályozási munkát elhatározott, akkor a felmerülő költségekből a munkák haszonélvezőinek a keletkező haszon arányában a maga részét vállalnia kell. A vonakodókon a tartozást közadóként hajthatták be 3 . Ezzel a 1 Hasonló igénnyel találkozunk már 1747-ben, amikor a Tata és Almás közti mocsarat az Udvari Kamara és Tata ura, gr. Eszterházy József közösen csapoltatja le Mik ovin y Sámuel tervei szerint. 2 Az 1807-ben az országgyűlés által bozott törvény kimondja, hogy ba az érintettek nagyobb része a szabályozás mellett foglal állást, akkor az általuk hozott határozatok a kisebbségi birtokosokra is kötelező érvénnyel bírnak. (A vízgazdálkodási társulatok. Bp. 1992. 5.0.) 3 Az állam tehervállalása csak mérsékelt volt. Természetesen neki is érdeke fűződött a vízszabályozásokhoz, ezért méltányos volt, hogy ő is vállal a terhekből. Ennek ellenére 1900-ban a Párizsi Kongresszus helyesen mutatott rá, hogy míg más országokban a folyók szabályozását állami feladatként, állami költségen hajtották végre, addig
