Mészáros Vince: Gróf Széchenyi István al-dunai diplomáciai kapcsolatai (Források a vízügy múltjából 8. Budapest, 1991)

Függelék

1848 ősze elején Széchenyi gőzhajóval utazott a Dunán. Egyszer csak lendületet vett és úgy ruhástól a hullámokba ugrott, de azonnal észrevették és kihúzták. Ez volt annak a szomorú jele, hogy a nagy Széchenyi elméje elborult. Ettől kezdve haláláig Széchenyi elmegyógyintézetben volt, és akkor is ott maradt, amikor már fölépült. Sehová sem járt ki. Az utóbbi időben ismét elkezdett hazája ügyeivel foglakozni, sokat olvasott és írt, leginkább leveleket. Mi késztette Széchenyit az öngyilkosságra? - az olyan titok, amelyet magával vitt a sírba. Halálának híre erősen megrázta a magyar nemzetet, amely minden alkalmat felhasznált arra, hogy kifejezze nagy szomorúságát és gyászát egy ilyen nagy veszteség fölött, és hogy nagy fiához méltónak mutatkozzon. Igaz, hogy volt olyan idő, amikor a magyar nemzet, amelyet ő a mély álomból fölébresztett, elragadtatva tüzes vérétől, elhagyta legnagyobb jótevőjét, nem hallgatta meg tanácsait, sem jövőbe látó szavait; azonban most, halála után a hit és a remény ezen jövőbelátónak reménykedése iránt és a magyar nemzet az ő nemes szellemének műveiből, ezekből a szent könyvekből igaz hazaszeretetet és társas bölcsességet, türelmet, kitartást és lojalitást merít, és megtanulja azt, hogyan kell a hazáért cselekedni és érte, akár mindent föláldozni a világon!