Kaján Imre szerk.: Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

legyen a gátak építése ahol lehet, különösen azonban azokon a helyeken, ahol a part olyan alacsony, hogy a Duna már jelentéktelen áradásánál is kilép medréből és ezzel gyakran jelentős földterületek kerülnek víz alá. Hogy a Duna mentén az ilyen szakaszok gyakran ismétlődnek, azt nem szükséges említenem. Ha ezek után az ember a helyi adottságoktól függő gátépítésre utalna, abból világosan következne, hogy ezzel még nem arra gondolunk, miszerint a Dunát teljes hosszában gátakkal akarnánk szegélyezni. Éppen így minden időben ismételten praktikusnak bizonyult, hogy egy árvízveszélynek fokozottan kitett terület egy meghatározott részét, akár több ezer holdat is, gátak segítségével víztől védve tartsanak, feltételezve, hogy más eszközök nem egykönynyen tudnák a gyakran gyorsan szükséges eredményt produkálni. Hogy egy ilyen rész elrekesztése nemcsak hogy a közvetlen környék szempontjából nem jár hátrányokkal, de fokozottan érvényes egy nagyobb folyót határoló területre is, az teljesen világos. Nem kell-e elenyészőnek tekintenünk azt a néhány ezer holdnyi földdarabot azzal az óriási területtel szemben, amit a Duna természetes partjai közé bezár (egy királyság nagyságú!)? Tehát a folyónak medréből való kilépésekor egy ilyen gátakkal elzárt rész meglétéből egyáltalán nem származna hátrány; s a Duna így nyert kiterjedése a káros hatás szempontjából nyomtalannak kell hogy tekintendő legyen. Lehetne még több ellenvetést is tenni, amelyek azonban éppily könnyen megcáfolhatóak. Éppen ezért nem bocsátkozom tovább a pro és kontra érvek sorolásába, hanem saját véleményemet tárom Önök elé. 1839. júniusában abban a legfelsőbb kegyben részesültem, hogy Ő császári és királyi Fenségének a nádornak e témára vonatkozólag egy tervezetet nyújthattam be, amelyben Pest és így természetesen Buda városa számára is árvizek elleni védőeszközként gátak emelését javasolhattam. Most ismét kinyilvánítom ezt a nézetemet, mivel az e leggyorsabb, legkevésbé költséges, valamint sikerrel alkalmazható megoldás, amelyet az ember minden körülményt figyelembe véve, mint a legjobb védekezési módot ajánlani tud. Én e gátakat a következőképpen javaslom megvalósítani: 1. Az egész várost körül kell zárniuk, így a Duna mindkét partjának teljes hosszában végig kell futniuk. 2. Csekély magasságuk miatt azzal az előnnyel is rendelkeznének, hogy a legközelebb álló házsorok mindkét városra nyert szép kilátását nem zavarnák, s annak az ötletnek a kiküszöbölését is jelentenék, amely a mai talajszint magasságában raktárakat akar létesíteni. Ez utóbbi ugyanis kívülről nézve a városnak igen barátságtalan és erődítményszerű jelleget kölcsönözne. Én mindig azt a véleményt képviselem, hogy a Dunapartot amennyire csak lehet hagyjuk szabadon, mert nézetem szerint az egész városban nem találni szebb látványt. Mivel ez a gát a város mindezidáig legszebb részének közelében annak ékességéhez is némileg hozzájárul, ezért körülbelül a Tüköry-háztól lefelé, egészen a Halpiacig

9 mesterséges terasz formájában kellene kialakítani. A terasz falai közötti területet jó kerti földdel kellene feltölteni, amely az ide telepítendő ültetvények növekedése szempontjából szükséges lenne. A kellemes hatást még csak fokoznák, ha itt a szélességtől függően — mivel a hajók számára helyenként kirakodóterületről is gondoskodni kellene, — akár többsoros allékat ültetnének. Tekintettel kell lenni azonban arra is, hogy a fák magassága a legközelebb fekvő házak első emeleti ablakából nyert kilátást se zavarja meg, s ezért célszerű lenne talán adott esetben a fákat a terasz falai mellé telepíteni. Az így létrejött teraszon további díszítményeket is el lehetne helyezni, amelyek hozzájárulnának ahhoz, hogy ez a zöldterület a város legszebb sétányává és ékességévé váljon. A művészet számtalan eszközt bocsát rendelkezésünkre, amelyek segítségével e parkot oly formában tárhatjuk a néző szeme elé, hogy még annak is, akinek számára e létesítmény célja idegen, s aligha tekintené nevezett helyen e művet a legnagyobb szükségszerűség létesítményének, azt bizonyítaná, hogy a művészet a célszerűséggel a legszebb összhangba hozható. Némelyek szemében az az elképzelés is vonzónak tűnhet, hogy ezek alatt a teraszok alatt raktárak létesül-