Marczell Ferenc szerk.: Az Országos Vízügyi Levéltár (Források a vízügy múltjából 1. Budapest, 1978)

A felsorolt intézkedések betetőzését jelentette az 1884; XIV. tc. - az ún. "tiszai törvény" -, amely kimondta, hogy a folyó völgyének szabályozási munkái az ármentesitéssel együtt egységes egészet képeznek és közös főhatóság alá tartoznak. Kimondta továbbá, hogy mig az ármentesitéseket és belvízrendezéseket a társulatok maguk hajtják végre,a folyószabályozás megvalósítása az állam feladata. Ilyen előzmények után született meg az 1885:XXIII. tc. a vizjogi törvény -, amely a Tisza-szabályozásokkal kapcsolatos vivmányokat az egész országra kiterjesztette és hosszú időre megszabta hazai vizügyeink fejlődésének kereteit. Megteremtette az összhangot a két főhatóság, a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumhoz, illetőleg a Földmivelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumhoz tartozó vizügyek között,rendszerezte a vízhasználatokat, elősegítette a szakigazgatás,főként a kultúrmérnöki intézmény továbbfejlődését. A vizügyi igazgatásban kialakult az adminisztratív igazgatás új formája, a hatósági funkció - a vizjogi engedélyezési eljárás. A minisztériumok ügykörének 1899 áprilisában történt újjászervezése kapcsán - az 1889:XVIII. tc. alapján - sikerült megteremteni az egységes vizügyi igazgatást. Az ebben az esztendőben létrehozott Földmivelésügyi Minisztérium átvette az előző két tárca ügykörébe tartozó feladatokat. A kereskedelem és a közlekedésügyek irányitása a Kereskedelemügyi Minisztérium hatáskörébe került, de az csak a hajózással szorosan öszszefüggő vízügyekre terjedt ki - úgymint az Alduna szabályozása, a fiumei kikötő épitése stb. 1891-1892-ben a Földmivelésügyi Minisztérium illetékes ügyosztályaiból Országos Vizépitészeti Hivatalt szerveztek,majd