Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)

Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése

kis horogban végződő, forgatható karjával. A beosztása kétszer 12-es órabeosztás volt. A tengely másik oldalához egy emelhető karral rögzítették a kis függélyezöt, mely a műszer pontos beállítását segítette. Találunk még a mozgó tengelyen egy kis merev kart, mely a forgatás közben, mindig a vízszintes kör megfelelő beosztására mutatott. Darabunkon ez a műszerrész finoman megmunkált sárgarézből készült, és felületét ezüstözték. A vízszintes körön túlnyúló alsó szára srófban végződik, melyet eredetileg a statívba hajtottak bele. A statív azonban sajnos már hiányzik. A műszerhez tartozik még egy felrakóvonalzó, melyet a levett függőleges műszerrész helyére lehet illeszteni. Ezt beosztással látták el, és úgy alakították ki, hogy az asztallapra helyezett vízszintes körről éppen a papírra érjen. A vázlatpapíron a felrakó kis beosztásonkénti lyukacsain keresztül hegyes tűvel, vagy íróónnal lehetett jelölni a kívánt pontokat. Egyszersmind tehát rajzeszközként is szolgált a műszer. A mellékműszer sajnos hiányzik, a szakirodalom alapján azonban rekonstruálható, hogy valójában a függőleges műszerrészhez volt hasonló, magassági kör nélkül. Tulajdonképpen a függélyezőből és egy hozzá csatlakozó horogból állt, mely közvetlen a statívhoz csatlakozott. Ormos-Karlovits egyértelműen alsómagyarországi készítésű, a XVI. század második feléből származó műszernek tartja, s vélekedésükkel maximálisan egyetérthetünk. A schinzeug tehát valójában a teodolit elődje volt, mivel vízszintes és függőleges irányt egyaránt lehetett mérni vele. A XVI-XVII. században még fa vízszintes körből és a ráhelyezhető fém anyagú műszerrészből készült, mely a hossztengelyt, magassági kört és függélyezöt is magában foglalta. Kirnbauer szerint a 16. sz. elejétől 1600-ig egykompaszos, 1620 és 1680-1700 között kétkompaszos schinzeugokat használtak.

42 Spickernagel úgy értelmezi, hogy a 16. sz. első felében egykompaszos, a XVI. század második felében pedig kétkompaszos műszereket használtak.

43 Valójában Kirnbauer más helyen egy 1586-os évszámú egykompaszos műszert is közölt,

44 de a közölt példányok túlnyomó többsége a XVI-XVII. században kétkompaszos. Mi a kétkompaszos formát írjuk le, hiszen a későbbiekben ezzel foglalkozunk. Elfogadhatónak tűnik Kirnbauer nézete viszont abban, hogy ez a műszer az osztrák területeken, illetve a történelmi Magyarországon, valamint a hozzá tartozó Erdélyben volt 12 KIRNBAUER, 1937. 334.0. 13 SPICKERNAGEL, 1972.1 l.o. 14 KIRNBAUER, 1976. 12. ábra