Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)
Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése
után {„Vertalibra alias Gappel sive Röthas kerrad dictas") hetenként egy magyar aranyforint (1 magyar aranyforint = 1 1/3 rajnai forint) díjazás járt és a kiszállított ércek 1/6-od része. Ezt a szerződést Mátyás király is megerősítette 1475-ben." 4 Paulinyi Oszkár az említett szerződéssel is megerősített tevékenységet csak kísérleteknek tekintette. Éspedig annak a vegyes nemzetiségű társaságnak, melynek, melynek élén Thurzó állt, „...váltóvízikerék szerkezetre vonatkozó 1475. évi magyarországi kísérleteknek" értékelte." 5 Mindazonáltal Paulinyi nem tekintette Thurzót a váltóvízikerék feltalálójának. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a váltóvízikerék bányászati felhasználásának ez egyelőre a legkorábbi említése, így ebben a megállapításban nem lehetünk biztosak. Fontos tény, hogy a hasonló gépek felhasználását bizonyára sokfelé alkalmazta. Olkuszban (Lengyelország) 1475ben és 1487-ben, Goslarban 1478-1496 között foganatosított társasága hasonló víztelenítési munkákat. 1508-ból Nagybányáról van biztos adatunk, hogy a Nagy Verem nevű bánya víztelenítéséhez szintén váltóvízikereket használt, éspedig olyan formában, mint ahogy azt G. Agricola sz. metszetén ábrázolta. „...véleményem szerint a nagybányai szivattyúművet [vízemelőgépet- Sz.A.] 26 prototípusnak, Thurzó Jánost pedig a vízmeghajtású bőrzsákos szivattyú [vízemelőgép - Sz.A.] tulajdonképpeni feltalálójának kellene tekintenünk." írja Paulinyi. Új volt szerinte az, hogy a váltóvízikereket, a nagy bőrzsákokat és a messziről odavezetett, magasról lezúduló vizet együttesen alkalmazta. Ezzel ugyanis olyan mélységből tudta felemelni a vizet, ahonnét az addig ismert gépekkel nem volt lehetséges. Több patak vizét gyűjtötték össze, és 16 km-es vezetés után, mintegy 110 m-es eséssel érkezett az erővíz, mely képes volt a 140 öl = 283 m-es mélységből felemelni a vizet. Ilyen magasságban állt az altáró talpa alatt a víz Paulinyi számításai alapján. Addig az erővizet még sehol nem gyűjtötték így össze, s az erővíztavakat csak a XVII-XVIII. század fordulóján kezdték kialakítani Selmecbányán is. Váltóvízikereke - tekintve példátlanul nagy teljesítőképességét - nem lehetett kisebb, mint az Agricola által leírté, mely 36 láb, azaz 6 öl átmérőjű volt. Ez a szerényebb átszámítás 24 PECH, 1884. 67.0. 25 PAULINYI, 2005. 52.sz. jegyzet 26 PAULINYI, 2005. 325.0. A szivattyú ebben az esetben félrevezető és hibás szóhasználat, hiszen ez egyértelműen a légritkítással csőben vizet emelő gép megjelölése. A vízemelőgép a helyes elnevezés. Valószínűleg hibás fordítás Paulinyi eredetileg német nyelven megjelent munkájából.
