Schuller Balázs szerk.: Olvasókönyv a magyarországi reneszánsz bányászatához. Tanulmányok a 2008-as "Reneszánsz év" tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 6. Sopron, 2009)
Szemán Attila: A reneszánsz bányászatának technikai fejlődése
nyílásait hatékonyan kellett tömíteni, hogy a légritkítás létre jöhessen, és a nyomás kellő szintre emelkedhessek. A szivattyút - mint azt az ábra is mutatja emberi energiával hajtották. A könnyítés végett ügyes módszerrel emelték a forgató nyomaték nagyságát. A hajtókar tengelyén vaspálcákat fűztek át és végükre ólomgolyókat erősítettek. A szivattyúk leírása után végül bemutatjuk a legnagyobb teljesítményű korabeli vízemelő gépet. A vízemelési módok közül ugyan mai viszonyaink közül visszatekintve a szivattyút tekinthetjük a legfejlettebbnek, a reneszánsz korban azonban még egyáltalán nem ezt tartották a legjobbnak. A verseny a különböző vízemelési módok között a XVI. század közepén még, nem dőlt el, s a későbbiekben győzedelmeskedő szivattyúk ekkor még csak a lehetőségek egyikét képviselték. Nem véletlen, hogy vízemelés lehetőségeit ismertetve, Agricola a tényleges, dugattyús szivattyút harmadikként mutatja be, és negyedikként - az Agricola által mintegy még fejlettebbnek vélt változatot - a végtelenített láncra szerelt bőrlabdákkal való vízemelést írja le. Megítélésében egy-egy gépet végteljesítménye alapján ítélte meg, amiben természetesen a meghajtó szerkezetnek is nagyon lényeges szerepe volt. így kerülhet nála kiemelt helyre a váltóvízikerekes vízemelő gép, aminek szorosabb értelemben vett vízemelési módja, a bőrtömlőben, kötélen történő emelés ekkoriban már nem nevezhető fejlettnek. A vízikerék használata az ókorba nyúlik vissza. Egyes változatait használták már az ókori keleten, és utána az antik-korban is. Valódi fejlődését azonban a középkor virágzó szakaszában, és még inkább a reneszánsz-korban érte el. Ezek a felülcsapó vízikerekek és legfejlettebb változatuk, a váltóvízikerék már nem az antik gépek újraalkotása volt, hanem valódi innovatív fejlesztésnek tekinthetjük. Mondhatjuk tehát, hogy a reneszánsz találmánya. A ,JCehrra(f\ azaz váltóvízikerék 23 a XV-XVI. század leghatékonyabb vízi energiára építő erőgépe volt. Kettős fogazattal látták el, s ezért két irányba lehetett meghajtani. Ebből következett, hogy a szállítókötelének mindkét végén egy-egy nagy bőrtömlővel szállítva, üresjárat nélkül tudta húzni a vizet. Vagyis amikor az egyik üres tömlőt leeresztette, egyszersmind felhúzta a másik, vízzel telt tömlőt. Ez a ma talán jelentéktelennek tűnő változtatás 100 százalékos teljesítménynövekedést jelentett! AGRICOLA, 1556-1985. 221-223.0. 106. ábra
