Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Ajánlás

AJÁNLÁS 1956. A XX. századi magyar történelem talán egyetlen világtörténelmi jelentőségű eseménye. A magyar nép forradalmának és szabadságharcának heteiről, napjairól évtizedeken át még az eseményekben résztvevők, a kortársak is csak részigazságokat tudhattak. Közel négy évtizeden át hazudtak nekünk, vagy ami még rosszabb hallgattak a hősökről, az áldozatokról, a célokról, az elnyomás, a megtorlás igazi körülményeiről. Az elmúlt másfél évtized azonban gyökeres változást hozott: megtört az agyonhallgatás, végre megnyíltak a titkos levéltárak, s az események még élö tanúi közül sokan megszólaltak. Egymás után jelentek meg a forradalom és szabadságharc történetét bemutató tanulmány- és dokumentumkötetek. A kutatások földrajzi határai is kitágultak. A budapesti események feltárása és megismerése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a „vidék forradalmának" kutatása és publikálása is. A kötet, melyet most a kezében tart az Olvasó, az eddig megjelent publikációkhoz képest más élményt, más információkat nyújt. Sajátosan a bányászat, a bányászok szemszögéből mutatja be a forradalom eseményeit, a bányász társadalom forradalmi célkitűzéseit és részvételük, aktivitásuk következményeit. A kötet szerkesztői, a tanulmányok írói arra törekedtek munkájukkal, hogy bemutassák Önöknek, hogy egy történelmi pillanatban milyen sokféle érdek fogalmazódhat meg a látszólag egységes megmozdulások mögött. A magyar bányászat az 1950-es évek magyar gazdaságának meghatározó iparága volt; társadalmi fontosságát és elismertségét ma sem lehet vitatni. A háború utáni újjáépítés és az ország energia ellátása önmagában is kiemelkedő feladat volt, amelyet irreális mértékben tovább növelt a „vas- és acél országának" képtelen víziója is. A magyar bányászat a frontvonalon dolgozott, s az ötvenes évek végéig ott is maradt. Az sem vitatható, hogy a bányászat - csaknem hadiállapotszerű években produkált - helytállása hosszú ideig meghatározta a bányászok relatíve kedvezőbb élet- és munkakörülményeit. 1956 nyarára azonban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az elhibázott iparpolitika egyik áldozata paradox módon éppen az a bányászat lett, amely a példátlan fejlesztésekkel, az elvárt és kötelezővé tett emberi áldozatokkal törekedett a torz hatalmi elvárásokat teljesíteni. Az elégedetlenség egyre nőtt, és a bányászatban érezhető feszültségek sajátos helyzetükből adódóan - sajátos követeléseket szültek. Követeléseiknek hangot adtak, és amint arra lehetőségük nyílott, nyilvánosan is megfogalmazták. Tehát a bányászok a forradalom napjaiban, majd az azt követő hetekben az