Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)

Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban

főleg a fiatalok magukra vannak hagyva." 71 A munkahelyeken is visszarendeződésről, az összeszokott kollektíváknak - a többségében faluról érkező - új munkatársak előtti zárásáról tudósít a beszámoló következő része: ,A törzsbányászok nem foglalkoznak, sőt nem egy esetben durván bánnak az újoncnak bekerülőkkel..."

12 Végül pedig a szállón élők moráljáról: „A dolgozókkal való foglalkozás hiánya nagymértékben indokolja az állandó fluktuációt, laza munkafegyelmet, és általában a szállásokon tapasztalható kulturálatlan állapotokat. Igen gyakori a késés, kimaradás, igazolatlan mulasztás, részegeskedés, erkölcstelen életmód. [...] A szállásokon lakó dolgozók otthonmaradt családtagjai részéről a Tröszt vezetőségéhez juttatott panaszok igen gyakoriak a férj züllött, erkölcstelen, családját elhanyagoló magatartása miatt. Ez főleg abból adódik, hogy családjuktól távol élve, a fenti körülmények között rossz társaság közé kerülnek."

1 Igaz ugyan, hogy a „szállók" 70-es évekig növekvő létszámú több rétegre bontható csoportját sohasem tudták teljesen integrálni a letelepített bányászok közösségéhez, de még utóbbiak szempontjából is hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a mai bányászemlékezet Kádár-rendszerről megőrzött élményanyagát meghatározó, és jólétinek tartott életmódi jellemzők kialakuljanak. Addig is Kádárék elődeiknél sokkal jobban ügyeltek arra, hogy ezek a problémák ne gyűljenek fel, és kiemelt figyelmet fordítottak a bányamunkások életkörülményeinek szinten tartására és javítására.

74 A megtorlás és az azt követő depolitizálás hosszú távon közömbös és hamis képet alakított ki 1956-ról, de a kiemelt bérezéssel megvalósuló megbecsülés és a - fokozatosan kiszélesedő - összetartozás érzésének fennmaradása, egy új bányász-identitás kialakulását eredményezte. '56 identitásteremtő-, „szükséges áldozat" szerepéről a későbbiekben nem esett szó. 71 MOL XIX-F-17f. 13.d. Feljegyzés a Pécs-Komlói kiküldetés tapasztalatairól. Budapest, 1957. szeptember 20. A munkásszállókon élők száma a következő években országosan és az egész iparra vonatkoztatva tovább nőtt, az 1955-ös 110 000-es szintről, 1961-ben már 225 000 főre. Valuch, 72. és 220.O. 72 Mindezt megerősíti egy Tatabányai hangulatjelentés is 1957 augusztusából: „Helytelenítik a törzsbányászok a jelenlegi vájárképzést. Sz.erintük csak abból lesz jó vájár, aki végigjárja a mesterség alapiskoláját az üzemben. Nem értenek egyet a toborzással, mondva, hogy jó bányász csak abból lesz, aki a szakmai szeretetet elsajátítja és nem csak a forint érdekli." KEML MSZMP MB Arch. MSZMP Kom. M. PB iratai l.f. III. fcs. 1957/23 öl. 1957. augusztus 12-i VB ülés melléklete. Jelentés a megye bányászainak hangulatáról és a közöttük végzett agitációs, politikai nevelő munkáról. 3.0. 73 MOL XIX-F-17f. 13.d. Feljegyzés a Pécs- Komlói kiküldetés tapasztalatairól. Budapest, 1957. szeptember 74 Valuch, 223.0.