Bircher Erzsébet – Schuller Balázs szerk.: Bányászok és bányászvárosok forradalma, 1956. Tanulmányok az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére. (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 5. Sopron, 2006)
Schuller Balázs: Példaképek lázadása? A magyar bányásztársadalom 1956-ban
hatalmas arányú - mintegy 300 000 főnyi - növelésével kell megoldani, mégpedig oly módon, hogy más gazdasági ágak - elsősorban a mezőgazdaság felnőtt, a gyáripari munkában járatlan és képzetlen dolgozóit csoportosítják át az iparba. 23 Ez a döntés alapvetően meghatározta az egész bányászat jövőjét, mert az extenzív iparfejlesztés szénigényének - pártvezetőket is meglepő növekedése újabb és újabb tömegeknek a termelésbe való bevonását vonta maga után, és a bányásztársadalom teljes átalakulását eredményezte. A bányászat szempontjából az új, szovjet típusú irányvonal lényege az volt, hogy a Pécs - Várpalota - Kazincbarcika ipari félkörben egyidejűleg kellett felfuttatni oly mértékben a termelést, hogy mind a barna, mind a kokszolható feketeszén esetében megszüntethetővé váljék az importtól való függés. Ennek keretében a korábban elsősorban idényjelleggel, vagy kis kapacitással működő bányaüzemeket nagy létszámú munkáskontingensek átirányításával nagyüzemekké emelték, egyúttal fokozatosan nyitottak újabb aknaüzemeket a modernnek számító - régi célbányáknál is, továbbá sok helyütt sor került szegényes felszereltségű szükségüzemek létesítésére is. Mint láthatjuk, a termelés növeléséhez nem a technikai színvonal emelését, hanem - végtelenül elavult módon - az 1930-as években a Szovjetunióban alkalmazott, „korlátlanul" rendelkezésre álló „nyers paraszti munkaerőt proletárrá gyúró" gazdaságpolitikát vették alapul, mely modernizációként fogta fel a mezőgazdasági népesség kierőszakolt mobilizációját. 24 A munkaerő nagyarányú beáramlása a hazai bányászatba nem volt előzmény nélküli, már az államosítást követően - a kemény fizikai igénybevétel ellenére is - sokakra csábítóan hatott a biztosnak tűnő munkahely és munkabér ajánlata. 25 A háborúban egzisztenciájukat elveszítő gazdák, hadifogságból visszatérő - korábbi életüket folytatni nem tudó - katonák közül sokan gondolták úgy, hogy az életük újraindításához szükséges pénzt a bányászatban átmenetileg - vállalt munkával teremtik elő. 26 A tradicionális bányamunkáshierarchia legalsó fokán álló segédmunkás, azaz csillés mesterségét rövid betanulási idő alatt bármely jó fizikumú férfi elsajátíthatta, és hajói dolgozott az állandó életveszélyből adódó egymásrautaltság miatt - zárt, nagyon 23 Belényi, 620-62l.o. 24 Örkény, 184.0.; A szovjet párhuzamokról lásd: Heller - Nyekrics, 240-241.o. és köv. 25 A statisztikák alapján 1946-48 között kb. 10 000 fővel növekedett a szénbányászatban foglalkoztatott munkások létszáma. Forrás: Halkovics, 112.0. Valós létszámukat azonban nagyon nehéz meghatározni, mert ahogy Horvát Sándor - Kemény István elméletét átvéve - fogalmaz: ,,[a munkásság II. világháború utáni nemzedéke] nem tekinthető zárt társadalmi rétegnek, hanem inkább úton lévők hatalmas táborának. Egyik fele nemrég vált, vagy éppen abban a pillanatban válik »parasztbol munkassa«, amikor szemléljük és éppen aktuális munkahelye miatt a statisztikák alapján besoroljuk egyik vagy másik rétegbe." Horváth Sándor, 2002. 350.o. 26 Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kutatva számos olyan német nemzetiségű személy anyagával találkoztam, akiknek a hadifogságból hazatérve kellett családjuk, rokonságuk kitelepítésének tényével szembesülnie. Megfosztva háztól, földtől és munkalehetőségtől ők is a bányászatban találták meg a talpon maradás egyetlen lehetőségét.
