Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)
Selmecbánya története
menetelésben visszavonult Felső-Magyarország részeire, semmi mást, csak szomorú és siralmas terhet rakván a meggyötört lakosok vállaira. S kegyetlenül el is bántak ekkor azokkal, akik megadták magukat: Korponát kirabolta Dünewald parancsnok, a bányavárosokat pedig várak módjára megerősítették." Thököly tehát szolgálatában tartotta Balassa Imrét, aki módfelett ellenségesen viselkedett a németekkel szemben, a polgárokat pedig magával hurcolta, mint túszokat: azért, hogy ennyi záloggal térvén majd vissza, a selmeciek annál is készségesebben fogadják be. A visszatérés valamiféle jogáért cserébe akarta tehát visszaadni a kezeseket. Való igaz pedig az is, hogy Thökölynek ebből az elvonulásából vagy elmeneküléséből nem származhatott semmi kedvező dolog a bányavárosok számára. Olyan terveket kezdett el ugyanis forgatni Thököly a lelkében, hogy a bányavárosokat eladja a törököknek, hogy az értük kapott pénzből folytatni tudja a megindított háborút. Nyilvánvalóan, jóllehet egy kicsit bátortalanul erősíti meg ezt Wagner: „Hogy (a Thököly-féle lázadás) ezen embereinek a hűségét megismerjük: az esztergomi béketárgyalások ideje alatt a bányavárosok eladásáról kezdtek tárgyalni a budai pasával; azért tudniilkk, hogy legyen miből fenntartani a lengyeleknek és a tatároknak amaz áradatát. Vagy esetleg csak azért, mert így akartak félelmet kelteni és ezáltal szeHdcbbé tenni maguk iránt az udvart: hiszen megtörténhetett volna, hogy a pogányok helyrehozhatatlan károkat okozva tönkreteszik az arany termő völgyeknek ama bányászati építményeit." En, ha egyáltalán van valami igazság a dologban, úgy gondolom,