Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)
Selmecbánya története
is ezeknek a dolgoknak a következményeképpen történt, hogy a selmeci bányászok még akkor is háborgattatás nélkül dolgozhattak, amikor III. András király halála után az ország trónjáért vetélkedők miatt rosszra fordult Magyarország sorsa. Tíz esztendőnyi 21 háborús időszak telt el a cseh Vencesláv és a bajor Ottó alatt, míg végre Nápolyi Károly magához ragadta a hatalmat. Benne, miután Trencsényi Máté leverésével visszaállította az ország rendjét, a bányászatról való csodálatra méltó gondoskodás csillant fel: ezt könynyen megtudjuk részint okleveleiből, amelyekkel kegyelmesen megadománvozta csaknem az összes bányavárost, részint pedig abból a törvényéből, amely egyetlenként maradt fenn tőle. 22 De legelsősorban I. Lajos királynak lenne, amit megköszönjön Selmec, ha a polgárok iránti jóindulata folttalanul megmaradt volna. O adományozta ugyanis a városnak azokat a falvakat, amelyeket az örökösödési jogon birtokolt, azzal az oklevelével, amelyet 1355-ben, a Húsvét utáni legközelebbi szombaton adott ki. E falvak a következőek voltak: Gerod, Kárlik, Sieglsberg, Diln, Sekken és Kulpah — ahogyan a királyi oklevél nevezi őket; mai nevük pedig a következő: Grad, vagyis Kopanicza, Kherüng, 21 Nem tudom, vajon cric a korszakra, vagy talán IV. Béla királyéra kell-e vonatkoztatni azt, amit Parschitzius Kristóf ír kéziratában: hogy tudniillik Selmecnek valamikor pénzverő műhelye is volt, amelyet végül a városnak a vízben való szűkölködése miatt Körmöcbányára helyeztek át. 22 Ezt az 1342. esztendőben adta ki: lásd a Decretum cegum 45. és következő lapjait.