Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

akaratának még több tanúbizonyságát is akarta volna adni, ha a korai halál nem vette volna elejét szándékainak. István király fiának, Lászlónak a selmeciek iránti jóakaratáról fentebb

2

" már szóltunk, amikor azon szavak után kutattunk, amelyekkel valamikor a várost megnevezték. Az ő koráig ugyanis Selmecet Civitas de Banyának, vagyis bányavárosnak hívták. — Azok a királyok, akik őutána következtek a trónon, semmit sem mulasztottak el megtenni, amiről úgy gondolták, hogy a város gyarapítását vagy ékesítését szolgálja. Nem tartották ugyanis királyi méltóságukhoz nem illő dolognak, hogy meglátogassák Selmecet, megszemléljék és megcsodálják a bányaműveket, sőt — hívogatván őket a természet és az emberi mesterség csodái — még az aknák mélyébe is leereszkedtek, hogy szemügyre vegyék azokat. Könnyen meg lehet ítélni, hogy milyen sokat jelentett ez a dolog az egyedül csak a fémekkel dolgozó polgárok fellelkesítése, valamint a szorgalom és az iparkodás megerősítése tekintetében. Bizonyosan ebből következett, hogy saját tapasztalataikból okulván, a királyok rájöttek arra, hogy mi szükséges a fémekből származó jövedelmek növelése érdekében, s ezt okleveleikbe is belefoglalták és egyrészt biztosították a polgárokat a környékbeli lakosok jogtalan cselekedetei ellen, másrészt pedig serényekké is tették őket: annál nagyobb állhatatossággal végezték ugyanis a kemény munkát, mennél jelesebb bizonyságait kapták annak a jóindulatnak, amely a királyok részéről irántuk megnyilvánult. Es az 2(1 Lásd újra az I. §-t