Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

bányászása iránt. Lassú lépesekkel kellett tehát haladni mind a város, mind pedig a bányászat tekintetében a minapi hírnév felé. Hogy ezeken a nehézségeken túl tudtak jutni a mieink, azt a jobb helyzetbe került Béla király bölcsessége tette. Az azokkal a jutalmakkal, amelyekkel a telepesek létszámát kiegészítő új betelepülőket szokták ellátni, becsalogatott szászok végre tömegestül vándoroltak be ide. Ezt a reményteljes állapotot azonban az Ottokár ellen vívott szerencsétlen háború nagy mértékben akadályozta, még ha teljesen nem is vetett véget neki. Méltó az írásban való emktésre az, hogy amikor a magyarok ellenséges lélekkel voltak a németek iránt Ausztriai Frigyesnek ama jogtalan cselekedetei miatt, amelyeket bőven művelt Bélával és a Dunán túk Magyarországgal szemben a legnehezebb időszakban, amidőn a tatárok büntedenül garázdálkodtak, a magyar király még akkor is — szokatlan példa gyanánt! — német nyelven való megírását parancsolta meg annak az oklevélnek, amelyet a szászok védelmezése és megadományozása céljából adott ki. Ezt a szokást később a királyok közül többen is a magukévá tették. A pusztító tatárdúlás után a király első jóindulata Selmec iránt akkor tetszett ki, amikor Magyarország elpusztított és új jogokkal megadományozott városait teljes igyekezettel helyreállította. Ténylegesen és legelsősorban arra törekedett ugyanis, hogy Selmec minapi hírnevét visszaállítsa, s hogy állandóan újabb betelepülőket késztessen a fémek kibányászására. A szabadságjog-megadásnak