Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

lelkét: ezután már nem arra volt gondjuk, hogy megtartsák elsőségüket a városban és a bányákban, hanem megmaradásukra és a sorsuk megóvására kellett ügyelniük. Megunván a gyűlölködést és az abból származó bajokat, sokan elvándoroltak a városból, legfőképpen az elöljárók közül a zúgolódók, s magukkal vitték azt a tömeget is, amely — e nép szokása szerint — nem tűrte a szász kevélységet. VI. § így tehát miután a szlávok elvándoroltak a városból, a dolgok egyedük birtokosai a szászok lettek. Csak azt sajnálom, hogy e viszálykodásnak az időpontját senki nem tudta nekünk megmondani, jóllehet magát a történetet gyakran és hitelt érdemlően is elmesélték az olyan emberek, akik igen jól ismerik Selmecbánya múltját. En úgy vélekedem tehát, hogy ezt a viszálykodást Jeruzsálemi András király korára, vagyis a XIII. század elejére kell tenni. Lajosnak, Thüringia tartománygrófjának az Erzsébettel, András király leányával való házassága következtében ugyanis ekkor indult meg a szászoknak a magyarokkal való nagy összebarátkozása: itt is, ott is telepeket hívtak életre, legfőképpen olyan emberekből, akik járatosak voltak a bányászkodásban. Es mivel ezek a telepek egészen a szlávokkal kezdődött g}n3.1ölködésekig sikeres eredményekről adtak hírt saját népüknek, hamarosan érkeztek az új telepesek nemcsak a munkások, hanem a vagyonosabb családok számának a bővítéseképpen is. A szászoknak a szlávokkal szemben való gyűlölködése