Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

tendőben felújították: a hozzája épített tornyot új tetőzettel ékesítették, s ennek a rézből formált, gömb alakú csúcsába, úgy haUottuk, a szokás szerint belerakták az akkori tanácsosoknak a neveit, hogy az utókorra hagyományozzák a felújítók emlékezetét. A torony lábánál egy kőbe vájt véka látható, valamint egy hat láb hosszú mérőrúd, azért, hogy az adásvételben mintegy a város valamiféle mintáiul szolgáljanak. Magának az épületnek a tömege három szintben magasodik, s ezeket ama régi emberek olyan módon osztották fel, hogy az alsó szint a levéltárat fogadja magába, a felső szintet pedig a városi kincstartó foglalja el az alája beosztottakkal együtt. Ide hozzák be a közpénzeket, valamint a kiadásokról és a bevételekről való számadásokat, sőt itt bocsátják árverésre azoknak a polgároknak a megmaradt dolgait is, akik vagyonukat elpazarolták, vagy akik a nehéz idők következtében tönkre jutottak. Középen egy kicsiny, közepes pompával kialakított tanácsterem van, amelyet az 1737. esztendőben újítottak fel, ahogyan azt az esztendőnek a következő régi fekrattal: H VETE DICH, TREV 1ST SE1.CZAM az ajtó fölé írott számjegyei elmondják. A sajátos hivatalok szerint elválasztott és a többi bányavárosban élő szokástól eltérő tanács olyan módon van felosztva, hogy a közösség irányításában az első helyet a főbíró foglalja el, a másodikat a kincstartó, a harmadikat a Hodrus nevezetű városrész adószedője, a negyediket pedig a bányamester, akinek a bányatörvény

11 adományozta ezt a hivatalt. A tanács többi része 119 Lásd Miksa császár bányatörvényében az I. cikkely IV. §-át.