Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

belül. Manapság azonban már bizonyosan többen vannak, már csak a bányák számának a növekedése következtében is. Akkor, amikor én a legutolsó alkalommal felkerestem a selmeci bányákat, ha nem csal meg az emlékezetem, hatezer bányamunkásról hallottam. Ezek többnyire valamennyien itteni lakosok, a németek többen, a szlávok kevesebben vannak közöttük. Másfél évtizeddel ezelőtt jobbágyainak teljes telepeit költöztette ide Tirolból Sternbach báró: talán azért, mert azt hitte, hogy az a népség inkább gazdag lesz majd itt, mert megszokta, hogy kevésből és mértékletesen éljen. Csalatkoznia kellett azonban reményeiben: nem tudván ugyanis megszokni a magyar ételeket, lassanként kihaltak ezek az emberek; akik pedig fennmaradtak közülük, azok a mi embereink viselkedését és erkölcseit követvén, teljesen eltávolodtak a tiroli természettől. Azt kell ugyanis a leginkább kárhoztatni ezekben a bányamunkásokban, hogy bár lényegéből következően kemény és fenyegető veszedelmekkel tek életet élnek, ennek az kiszaggató és fáradságos munkának a díjaként mégis csak kevés pénz jut a kezükhöz: s ennek ellenére módfelett szilajok és a szabadosságnak és a gyönyörök hajszolásának minden fajtájába belevetik magukat, amikor megszabadulnak ettől az igen nehéz munkától. Ekkor ugyanis nem csupán elköltik, hanem mintha valamiféle ellenségtől elragadott zsákmányt áldoznának fel Bacchus és Venus oltárán és tékozolnának el amaz ocsmány szertartásokon, úgy verik el mindazt, amit egy hét verejtékével megkerestek. Mihelyst tudniillik felvirrad a vasárnap vagy valamelyik másik ünnepnap, s ők vala-