Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

módon követelőztek, makacsul kitartottak a legszélsőségesebb dolgok mellett és nem akartak hallani sem a középútról, sem pedig a józan észről." — Ezeket írja röviden Wagner. Nekünk azonban úgy tetszik, hogy részletesebben is beszéljünk mindezekről a dolgokról: részint azért, hogy ezáltal is nevezetesebbé tegyük Selmec városát, részint pedig azért, hogy hadd tudja meg az utókor, milyen rossz szolgálatot tettek Magyarországnak a haza amaz álorcás felszabadítói akkor, amikor elutasították a megbékélést. Szirmay István és Okokcsanyi Pál munkálkodott sokáig azon, hogy igazságos törvényekből álljon végre össze a fegyverszünet. Ám semmi eredményt sem hozott ezeknek az igen szorgalmatos megbékéltetőknek a szüntelen való igyekezete. Csak abban az esetben akart tudniilhk egyetérteni Rákóczi a fegyverszünettel, ha Heistert, aki akkor a császári haderő élén állott, lemondatják erről a katonai tisztségről: ez a férfiú ugyanis még a háború törvényein túl is kemény és kegyetlen volt a hadifoglyokkal szemben, s ezért nagy és engesztelhetetlen gyűlöletet szerzett magának az egész nép előtt. A császáriak nem is tagadhatták el Heister mankusi kegyedenségű parancsait: úgy vélekedtek azonban, hogy szenvedélyességének és szigorának a mentségét abban kell keresni, hogy neki nem rendes katonasággal, hanem felkelő és lázadó néptömeggel volt dolga, amely ellen nem annyira a hadtudomány előírásai szerint, hanem inkább a magyarok rendluvük módon ravasz harcmodorának megfelelően kellett hadakoznia. Ez kemény vádaskodásnak látszott nemcsak Rákóczival, hanem az egész magyar nemzettel szem-