Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

tetvén kényszerítette arra Selmecbányát, hogy felesküdjön Rákóczi hűségére. Mindebből azután a bajoknak olyan áradata következett, hogy azt ekmondani is alig lehet. Túl azon ugyanis, hogy a rosszul felfegyverzett katonatömeg a polgároktól igen kegyetlen fenyegetésekkel kicsikart fegyverekkel szerelte fel itt magát, bizony még a rongyos ruházatú katonák is a kereskedőktől elrabolt árukból öltöztek ki egészen a fényűzésig — hogy arról a hatalmas mennyiségű pénzről ne is beszéljek, amelyet nem kevésbé a királyi kincstárból, mint a polgároktól ragadtak el. Különféle és séilyos jogtalanságokat okoztak a városnak, amelyeket talán még el is lehetett volna türelemmel viselni, ha egyedül csak az előhadak teszik: de amikor ezeket a zsákmányszedőket mások követlek, akiket azután ismét mások, és sokkal inkább égett is bennük a zsákmányolás utáni vágy, mint azokban, akik előttük jártak: akkor mindez már elviselhetetlen, sőt iszonyú volt a városi lakosság számára. A katonák egyik esztelen őrültsége az volt, hogy bár ők maguk is német ruházatot viseltek, a széles karimájú német süvegeket nem akarták eltűrni: mintha ennek a ruhadarabnak a vétke lett volna, hogy dühöngésbe kényszerültek. Ha tehát megláttak valakit, aki idegen módon öltözködött és főleg nem magyar süvege volt, vagy másmilyen lábbekt hordott, mint amilyen bocskort, csizmát vagy kalpagot ők viseltek, azt mindenféle szidalmakkal gyalázták, sőt arra kényszerítették, hogy az ütlegek és halálos fenyegetések elől valamiféle búvóhely után nézzen. Másfél hónap telt el ilyesféle viszontagságok közepette, míg végül Schkeck Léva mellett rajtaütött a hazának ezeken az élj, kéretlen fel-