Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Besztercebánya szabad királyi és bányaváros története

próbálták, amennyire csak mdták, oltani, s a német katonasággal egyesülve fegyvert ragadtak és sűrű golyózáporral bátran visszaverték az utcák közepén végigrohanó ellenséget. Sőt, úgy látszott, hogy még maguk a lángok is a polgárok mellett harcolnak. Hirtelen ugyanis ellenszél támadván, mintha csak emberi kéz műve lett volna, úgy hajtotta az ellenség felé a lángokat és teljes csapatokat kényszerített meghátrálásra. Ebben a szerencsétlenségben azonban a Felsőváros és az Új utca kivételével csaknem az egész város elpusztult. A polgárok közül éppen a legbátrabbak estek el: vagy az ellenség gyilkolta le, vagy a tűz pusztította el őket. A várba bezárkózott fegyvertelen tömeg pedig mindent betöltött jajgatásával: „It clamor caelo, resonat plangoribus aether." [Az égig száll a kiáltás, és a mennybolt visszhangzik a jajgatástól.] — így történt tehát, és nem minden isteni bölcsesség nélkül, hogy ezzel a rohammal nem tudta hatalmába keríteni a várost az ellenség, amely egyébiránt nem volt tekintettel sem korra, sem nemre. Még ugyanazon a napon eltávozott a falak alól a sereg és Zólyom alá sietett, hogy azt elfoglalván, gyorsabban leigázza és engedelmességre kényszerítse a bányavárosokat. A következő napon a német katonaság, amely az ellenség visszaverésében oly kiváló segítséget nyújtott a polgároknak, vagy a félelemtől, vagy pedig a reménytelenségtől indíttatván elhagyta várost és menekülésre adta magát; s a katonákat ostoba módon követte az előző napi csatát túlélő polgárok többsége is. Amikor Rédei hírét vette,